Hirdetés
Kezdőlap Edukáció Digitalizáció. Ingyenes oktatási programot indít a Google
No menu items!

Digitalizáció. Ingyenes oktatási programot indít a Google

Az év végéig a Google ötvenezer magyar kis- és közepes vállalat, induló cég és magánszemély digitális fejlesztését segíti díjmentes online technológiákkal és képzésekkel a Grow Hungary with Google programban – jelentette be Bíró Pál, a globális vállalat magyarországi vezetője online sajtótájékoztatón.

Elmondta, hogy az elmúlt 5 évben már 100 ezer ember vállalkozását vagy karrierjét támogatták a digitális készségeket javító oktatási programjukkal. Bíró Pál megjegyezte: a világjárvány körülményei között a technológia jelentette az embereket összekapcsoló, a boldogulást segítő mentőövet.

Bíró Pál

A távmunka, a videochaten keresztüli kapcsolattartás mára az új norma, az otthon sokaknak az új munkahely – mondta a társaság vezetője utalva arra, hogy ez az első olyan világjárvány, amely a digitális korszakban érte az emberiséget.

A korábbi élethez való visszatérés katalizátorai szintén a digitális eszközök lesznek – mutatott rá Bíró Pál.

Az MTI kérdésére hozzátette: sok munkaadó vegyes megoldásokban gondolkodik a munkavégzésnél; a digitális platformok használata ugyanolyan fontos maradhat, ráadásul sok digitalizációra épülő új munkahely is létrejött.

Szabó Kristóf, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a Google programjához való társulással a külpiacokra lépő kkv-k sokkal szélesebb körét érhetik el. Hetven órányi tananyagukat eddig 1500 ember ismerhette meg, amelyek szeretnének megtízszerezni.

Szabó Kristóf

A kkv-k export-teljesítményének javulásához nemcsak készségeik, de bátorságuk fejlesztésére is szükség van – húzta alá a vezérigazgató. Azt is hozzátette, hogy jelenlétükkel 30 országban tudják támogatni a vállalkozások üzletkötését.

Magyarország az exportteljesítményét illetően a világon a 34.-35. helyen áll, ráadásul pozícióját paradox módon a járvány is segítette, hiszen a visszaesés a kivitelt kevésbé érintette, mint a gazdaság teljesítményét – idézte fel Szabó Kristóf.

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a globális vállalattal való együttműködésük nem újkeletű, a vállalkozások oktatása azonban most a járvány miatt előtérbe került.

A Google-lel díjmentes oktatási sorozatot terveznek – tette hozzá utalva arra, hogy a digtális ismereteket el kell juttatni a legkisebb falvakba is.

Flesch Tamás

A hazai turizmus az elmúlt években “csúcsra volt járatva”, a vendégek ellátása mellett kevés figyelem jutott arra, hogy mit lehetne tanulni, hogyan lehetne továbbfejlődni – mutatott rá a szövetség elnöke. A turisztikai cégek digitális fejlettsége a járvány előtt igen alacsony szintű volt, a tudásszint azonban a körülmények megváltozásának hatására drasztikusan növekedésnek indult, “éveket léptünk előre” – tette hozzá utalva arra, hogy idén rekordszámú résztvevővel tartottak online előadásokat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Téli veszélyek a reptéri parkolókban: erre figyeljen indulás előtt

A gumitömítések szilikonos ápolása segít megelőzni a befagyást, a friss autómosás és viaszolás pedig csökkenti a só okozta korróziót.

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...