Hirdetés
Kezdőlap Hírek Drágul a levélfeladás a postán
No menu items!

Drágul a levélfeladás a postán

Július 1-jétől a hagyományos módon, papíralapon feladott könyvelt levelek díja magasabb lesz, mint az elektronikusan feladottaké – közölte a Magyar Posta.

A Magyar Posta júliustól a könyvelt küldemények árában megkülönbözteti az elektronikus és a hagyományos levélfeladást.

A jelenlegi levélfeladási díjak az elektronikus feladásokra lesznek érvényesek, míg a hagyományos, azaz a papíralapú feladás drágul.

Változik az ajánlott és a tértivevényes szolgáltatások ára is, az előbbi 35 forinttal, az utóbbi 15 forinttal lesz magasabb. Hivatalos irat esetén kötelező az elektronikus feladójegyzék használata, ezért ezt a terméket az ármegkülönböztetés nem érinti.

Csak az azonosított levél feladása lesz olcsóbb. Illusztráció: MTI/Máthé Zoltán

Az azonosított levél díja július 1-jétől csökken, 200 darab alatti feladás esetén 5 forinttal, tömeges feladás esetén pedig 2 forinttal kerül kevesebbe. A hagyományos – azonosító nélküli – közönséges levelek feladási díja nem változik, továbbra is 50 gramm alatt 135 forintba kerül.

Az elektronikus feladást lehetővé tevő alkalmazás a Magyar Posta elektronikus küldeménykövető rendszeréhez kapcsolódó fejlesztés. Az ePostakönyv használatával a levelek feladásához szükséges nyomtatványok kitöltése egyszerűbb, illetve költségtakarékos.

A posta közölte, hogy a levelek csaknem négyötödét az üzleti partnerek feladásai adják. A levélfeladások mennyisége pedig évről-évre csökken, a posta a hangsúlyt modern megoldásokra, az elektronikusan elérhető szolgáltatásokra helyezi.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zentai Péter az Év üzletembere: a fenntarthatóság nem opció, hanem kötelesség

Zentai Péter Zentai Péter neve mára egyet jelent a fenntarthatóság...

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Hírek

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter – három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben

A rendszer jelenleg több mint 3600 validált barnamezős ingatlant tartalmaz és felmenő rendszerben, folyamatos adategyeztetéssel bővül. Nem egyszerű lista, hanem közhiteles nyilvántartás.

Tovább mérséklődött az eurózóna inflációja

Fotó: freepik 2025 végén tovább lassult az infláció az eurózóna...

Ez tényleg világszám lesz: az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást – létrejön a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége

Illusztráció: consilium.europa.eu Az Európai Unió Tanácsa  hivatalosan is jóváhagyta az...

Jóautók.hu: tavaly 128 155 használt autó érkezett külföldről

A jóautók.hu a mostani folyamatok alapján idén is emelkedést vár. Az import erősödése 2023 óta tart, előtte éveken át csökkent, a járvány előtt az éves darabszám többször is meghaladta a 150 ezret.

40-65 cm hóvastagság, kemény fagy és extrém jó síterep vár mindenkit a Mátrában

A hétvége különleges programja, hogy pénteken és szombaton lámpafényes esti síelés is elérhető lesz 20 óráig, így a sötétedés után is élvezhető a havas lejtők varázsa.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás