Hirdetés
Kezdőlap Hírek Ebben a két városban a legdrágább az élet a világon
No menu items!

Ebben a két városban a legdrágább az élet a világon

New York madártávlatból. Fotó: Bigstock

Szingapúrban és New Yorkban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon – áll az egyik legnagyobb londoni gazdaságkutató intézet, az Economist Intelligence Unit (EIU) éves globális felmérésében (Worldwide Cost of Living, WCOL).

A cég hangsúlyozta, hogy a globális inflációs hullám alaposan átrendezte az idei listát – a szankciók által hajtott infláció miatt Moszkva például több tucatnyi hellyel került magasabbra -, de az EIU várakozása szerint jövőre jelentősen enyhül a drágulási ütem.

Az EIU kétszáznál több termékcsoportból összerakott áru- és szolgáltatáskosár négyszáz egyedi termékének helyi átlagárát számította ki, és ennek alapján állította össze éves listáját a világ 172 nagyvárosának dollárban számolt megélhetési költségeiről.

Tavaly 173 város szerepelt a listán, de a háborús helyzet miatt Ukrajna fővárosa, Kijev az idén nem került be a felmérésbe.

Az összehasonlítás alapja 100-as megélhetési mutatóval hagyományosan New York.

A közép-európai EU-fővárosok – Budapest, Prága, Varsó – az idén sem szerepelnek a felső tízes mezőnyben.

Az idei listán Szingapúr és - most első ízben - New York került holtversenyben az első helyre, egyaránt éppen 100-as költségindexszel.

Tavaly Tel-Aviv volt a világ legdrágább városa az EIU számítási módszertana szerint, és így a 2021-es WCOL-lista élére került. Az izraeli nagyváros azonban New York és Szingapúr jelentős drágulása miatt az idén a harmadik helyre csúszott vissza, de csak épphogy: a New York-i 100-as alapindexhez mért költségmutatója jelenleg 99.

A felső tízes mezőnyön belül Hongkong és Los Angeles holtversenyben a negyedik, egyaránt 98-as WCOL-indexszel, utánuk Zürich (94), Genf (91), San Francisco (85), Párizs (84), Koppenhága (83) és Sydney (ugyancsak 83) következik.

Az elemzés szerzői kiemelik, hogy a WCOL-indexek összeállításához használt helyi fogyasztói árak inflációja a lista egészét tekintve most volt a leggyorsabb “legalább az elmúlt húsz évben”: a felsorolásban szereplő országok átlagos inflációja az utóbbi tizenkét hónapban 8,1 százalék volt a helyi fizetőeszközökben mérve.

Az átlagon belül a motorbenzin drágult a legnagyobb mértékben: literje – ugyancsak helyi valutákban számolva – 22 százalékkal magasabb a felmérésbe bevont városok átlagában, mint tavaly ilyenkor.

Az EIU számításai szerint a listán szerepelő nagyvárosok helyi valutákban mért átlagos éves inflációja 2021-ben 3,5 százalék, 2020-ban 1,9 százalék, 2019-ben 2,8 százalék volt.

A magas idei infláció számos várost többtucatnyi hellyel feljebb sodort a megélhetési költségek listáján.

A legnagyobb mértékben a két legnagyobb orosz város, Moszkva és Szentpétervár ugrott előre.

Moszkva költségindexe 16 ponttal 72-re nőtt, és így az orosz főváros az idei WCOL-listán 88 helyezéssel magasabbra, a 37. helyre került.

Szentpétervár 70 helyezéssel előrelépve a 73. helyen van az idén, miután indexe ugyancsak 16 ponttal 66-ra emelkedett a New York-i 100-as alapszinthez mérve.

Az EIU közölte: számításai szerint Moszkvában 17,1 százalékkal, Szentpéterváron 19,4 százalékkal magasabbak a kiskereskedelmi árak, mint tavaly ilyenkor.

A cég hangsúlyozta, hogy a két orosz nagyváros helyi inflációjának hajtóerejét az Ukrajna elleni orosz invázió utáni nyugati szankciók adták.

Az Economist Intelligence Unit csütörtökön bemutatott költséglistáján a világ legolcsóbb városa – legalábbis dollárban – Szíria fővárosa, Damaszkusz, amely a New York-i 100-as alapszinthez mért 11 százalékos WCOL-indexével az utolsó, 172. helyre került.

Az EIU elemzői közölték: várakozásuk szerint jövőre – ha az ukrajnai háború nem eszkalálódik – meredeken csökken az energia, az élelmiszerek és az ipari nyersanyagok, köztük a fémek világpiaci ára, így a globális infláció az idei évre várt 9,4 százalékos átlagról 2023-ban 6,5 százalékra mérséklődik.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás