Kezdőlap Gazdaság Eddig 30 százalékkal többen kötöttek új lakásbiztosítást az előző évhez képest
No menu items!

Eddig 30 százalékkal többen kötöttek új lakásbiztosítást az előző évhez képest

A vártnál is erősebb az idei lakásbiztosítási kampány, amelyben eddig 30 százalékkal többen kötöttek új lakásbiztosítást, mint az előző év azonos időszakában. A kampányban mostanáig megkötött lakásbiztosítások átlagdíja kevesebb mint 37 ezer forint – közölte a Netrisk az MTI-vel.

A közlemény idézte Besnyő Mártont, a Netrisk ügyvezető igazgatóját, aki jelezte: a biztosítók közötti fokozott versenyre jellemző, hogy menet közben csökkentik a díjakat az egyes társaságok. Ezt mutatja, hogy a négy legolcsóbb díjakat kínáló biztosítóhoz köthető átlagdíj az idei kampány első napjaira jellemző 32 ezerről mostanra 28 500 forintra csökkent.

Az új szerződések alapján a lakóingatlan-tulajdonosok 78 százaléka lecserélte a korábbi biztosítóját, mindössze 22 százalékuk maradt ugyanannál a társaságnál – tette hozzá a Netrisk.

A kampány rajtja óta a Netrisknél megkötött új lakásbiztosítások 68 százalékát a családi házra kötötték, 32 százalékát lakásokra. A családi házaknál az átlagos díj jelenleg kevesebb mint 44 ezer forint, a lakásoknál 22 ezer forintnál alacsonyabb összegről van szó.

Érdemes összehasonítani a díjakat és a szolgáltatásokat, hiszen az ugyanarra a lakóingatlanra köthető legdrágább és legolcsóbb biztosítás között akár több mint 70 ezer forint eltérés lehet.

Akadnak olyan lakóingatlan-tulajdonosok, akik az árverseny és az új lakásbiztosítási csomagok eredményeként a felére csökkenthetik az eddig díjat, miközben az esetleges káreseményekre nyújtott biztosítási összegeket és a fedezeteket nézve növekedést érhetnek el, így olcsóbban sokkal jobb tartalmú biztosítást lehet kötni – közölte az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Kiemelkedő lakásépítési engedély Budapesten az első negyedévben

2025 első negyedévében 2704 új lakás épült, ami 2,7 százalékos csökkenés az előző év azonos időszaki, alacsony bázishoz képest.

Már csak két hét van az szja-bevallás beadására

Már csak két hét van az szja-bevallás beadására: május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a dokumentumot.

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 
Hirdetés

Hírek

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.

Wagner Tibor: a megapixel világcsúcsok után új szegmenssel támad a Xiaomi

Több mint öt év után új korszak kezdődik a hazai telekom piac meghatározó személyisége, Wagner Tibor karrierjében. A Xiaomi magyarországi piacának felépítője és country managere vezető üzleti tanácsadóként folytatja a munkát a kínai cégnél.

Balogh Szabolcs: Szintet lép a hazai e-mobilitás a töltéseket tekintve is

Az MVM Mobiliti elektromos töltőhálózatának fejlődése nemcsak, hogy lépést tart a hazai villanyautók számának növekedésével, hanem az e-autók szélesebb körű elterjedéséhez igazodva, a Mobiliti   tovább bővíti hálózatát az új helyszínek és a töltők kapacitásának tekintetében is
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.