Kezdőlap Turizmus Még ingyenes a belépés Velencébe
No menu items!

Még ingyenes a belépés Velencébe

Elhalasztotta a korábban bejelentett idegenforgalmi belépődíj bevezetését Velence. A városvezetők szerint alaposabban meg kell vizsgálni a díj beszedésének technikai feltételeit.

Egy ideig még napidíj nélkül élvezhetik a napsütést a Velencébe látogatók

Az eredeti tervek szerint a Velencébe érkező turisták év végéig fejenként három eurót (970 forintot) fizetnének a városba való belépésért. A belépőt májustól akarták bevezetni, ez azonban nem valósult meg.

A jövő évtől a látogatás időpontjától függően különböző díjakat vetnének ki: főszezonban vagy kiemelkedően forgalmas napokon hat, nyolc vagy tíz eurós (2000, 2500 vagy 3300 forintos) belépőt szednének a turistáktól. Mindez azonban továbbra is csak terv.

A belépővel azt akarja elérni a városvezetés, hogy szabályozni lehessen a Velencét elárasztó turistainváziót. Csúcsidőben naponta akár 130 ezer turista érkezik a városba. A roppant tömeg egyre növekvő aggodalommal tölti el a helyi lakosokat.

Számítások szerint a világörökség részét képző Velence a napidíj bevételéből évi 30 millió eurót akar fordítani történelmi kincseinek fenntartására, az összeg másik részét a turisták utáni hulladékelszállításra szánja.

A napidíj a Velencébe látogató úgynevezett egynapos turistákat sújtja, akik reggel érkeznek, este távoznak és alig fogyasztanak: ők a látogatók 70 százalékát adják, akik az idegenforgalmi bevételhez csak 30 százalékban járulnak hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás