Hirdetés
Kezdőlap Budapest Egységes parkolási rendszer jöhet Budapesten
No menu items!

Egységes parkolási rendszer jöhet Budapesten

Egységes parkolási rendszert vezetne be a Fővárosi Önkormányzat. Ha a javaslatot a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén támogatja, az új egységes parkolási rendszer szeptember 5-én lép életbe Budapesten.

A Főpolgármesteri Hivatal közölte: “a jelenlegi bonyolult, átláthatatlan“, 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, négy zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezetne be a Fővárosi Önkormányzat. Az egységes rendszer célja, hogy az autóval közlekedők könnyen értelmezhető zónarendszert használhassanak, az egységes rendszerhez megújuló információs rendszer is tartozik majd.

Azt írták: az új zónarendszerhez illeszkedő új díjazás a közterületi parkolóhelyek esetében “az autók gyorsabb cserélődését, így a parkolóhelyek jobb kihasználását célozza“.

Az új rendszerben az "A zóna" területén 8 és 22 óra között kell majd fizetni a parkolásért, óránkénti 600 forintot. A "B zónában" 8 és 20 óra között 450 forint lesz a parkolási díj. A "C zónában" 8 és 18 óra között 300, a "D zónában" ugyanezen idősávban 200 forintért lehet majd parkolni. Az "A", "B" és "C" zónában maximum 3 órában korlátozzák a parkolás időtartamát. A "D zónában" korlátozás nélkül lehet majd parkolni.

Az új zónák közötti határokról a kerületek javaslata alapján a Fővárosi Közgyűlés dönt soron következő, szerdai ülésén.

A Főpolgármesteri Hivatal szerint az új, egységes parkolási rendszerhez illeszkedő parkolási díjak, valamint a háromórás időtartam-korlátozás kiterjesztése a közterületi parkolóhelyek gyorsabb cserélődését ösztönzi.

“Ezzel elérhető, hogy az utcai parkolóhelyek elsősorban a gyors, rövid időtartamú parkolási igényeket szolgálják, ezzel javítva ezeknek a parkolóhelyeknek a hatékonyságát” – fogalmaztak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.