Kezdőlap Cégvilág Egyszerűbb és biztonságosabb lesz jelenteni a korrupciót a cégeknél
No menu items!

Egyszerűbb és biztonságosabb lesz jelenteni a korrupciót a cégeknél

Egyszerűbb és biztonságosabb lesz jelenteni a korrupciót a cégeknél az európai uniós direktíván alapuló új jogszabály alapján – közölte az EY nemzetközi tanácsadó cég.

Mint írták, a legalább 250 dolgozót alkalmazó vállalatoknak a jogszabály április 12-ei kihirdetésétől számítva 60 napjuk van annak lehetővé tételére, hogy egy akár névtelenséget is biztosítani tudó etikai forródróton keresztül jelenthessék a bejelentők a szabálysértéseket. Az 50 és 249 közötti munkavállalót foglalkoztató cégeknek december 17-ig ad erre időt a jogszabály.

A legalább 50 munkavállalót alkalmazó magyarországi cégeknek megoldást kell találniuk arra, hogy a dolgozók és egyéb érintettek, köztük a beszállítók és alvállalkozók tájékoztathassák a vezetőséget, ha vállalati visszaélést, például az emberi jogok megsértését, csalást, korrupciót vagy akár kartellgyanút tapasztalnak. Az ügyben induló belső vizsgálat állásáról legkésőbb három hónapon belül tájékoztatni kell a bejelentőt.

Azok a vállalkozások, amelyek 50 és 249 közötti számú munkavállalót foglalkoztatnak, a belső visszaélés-bejelentési rendszert akár közösen is létrehozhatják.

A munkatársak számától függetlenül kötelező forródrótot kialakítani azoknak a társaságoknak is, amelyekre kiterjed a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának tilalmára vonatkozó törvény hatálya. Ennek következtében a szabály vonatkozik egyebek mellett minden ingatlankezelőre, könyvvizsgálóra, kaszinóra, ügyvédi irodára és bizalmi vagyonkezelőkre is – sorolta az EY.

A cégeknek olyan komplex rendszert kell elindítaniuk, amely képes kapcsolatot tartani a visszaélést bejelentő személlyel, miközben biztosítja annak névtelenségét is – hangsúlyozta Farkas Ádám, az EY felelős üzleti működéssel foglalkozó területének vezetője.

Az EY 2022-ben globális felmérés keretében 54 országban 4762 felsővezető és munkavállaló bevonásával vizsgálta az etikus működés feltételeit. A Magyarországon megkérdezettek 30 százaléka már jelentett szabálytalanságot az igazgatóságnak, 57 százalékuk pedig tapasztalt némi nyomásgyakorlást annak érdekében, hogy ne tegyen panaszt. Eközben csak a cégek 55 százaléka tett erőfeszítést annak érdekében, hogy szankcionálja az etikátlan viselkedést.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás