Kezdőlap Gazdaság Elemzők - MNB szigorítás: 100 bázispontos alapkamat emelés jöhet
No menu items!

Elemzők – MNB szigorítás: 100 bázispontos alapkamat emelés jöhet

Az elemzők a várakozásoknál magasabb augusztusi infláció fényében az áremelkedés további gyorsulására és újabb kamatemelésekre számítanak. Az ING Bank szakértőinek várakozása szerint az év hátralévő részében további 75, de akár 100 bázispontot is emelkedhet az alapkamat mértéke.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az elemzők 4,7 százalékos éves bázisú inflációs indexet vártak augusztusra a júliusi 4,6 százalék után.

Átmeneti enyhülés

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője meglepetésnek nevezte, hogy az általános áremelkedés éves üteme augusztusban az előző hónaphoz képest 0,3 százalékponttal magasabb lett. Az adat egyben azt is jelenti, hogy rendkívül rövid volt az átmeneti enyhülés az árnyomásban.

Virovácz Péter

Az élelmiszerek inflációja egyértelműen magasabb lett a vártnál. Ez  mutatja, hogy a mezőgazdasági termelői áremelkedés begyűrűzése jóval erősebb, mint arra az elemzők számítottak. Szintén komolyabb meglepetést jelent a tartós fogyasztási cikkek 4,4 százalékos éves drágulása. Úgy tűnik, hogy az ipari termelői árak és a szállítási költségek emelkedése is a vártnál erősebben gyűrűzik be az importált inflációba. Ezt a forint augusztusi 4 százalékos erősödése sem tudtatompítani – tette hozzá az elemző.

A vártnál magasabb augusztusi infláció nemcsak a piaci konszenzust múlta felül. A mértéke jelentősen magasabb az MNB júniusban publikált előrejelzési sávjának 4,4 százalékos tetejénél.

Virovácz Péter szerint ezért aligha lehet kétséges, hogy a mostani adat nem hoz érdemi változást a monetáris politika irányában. Szeptemberben folytatódhat a kamatemelés. Az ING Bank szakértőinek várakozása szerint az év hátralévő részében további 75, de akár 100 bázispontot is emelkedhet az alapkamat mértéke.

Mivel a friss adat jelentősen felülmúlta a várakozásokat, az év hátralévő részében már nagy valószínűséggel nem lesz 5 százalék alatti mutató, így az éves átlagot tekintve legalább 4,6 százalékos inflációra számítanak az ING Bank elemzői.

Nagyobb béremelés

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője is azt emelte ki, hogy a vártnál magasabb augusztusi infláció a jegybanki célt is jóval meghaladta és a célsávon is kívül volt. Külön kiemelte azokat a szolgáltatásokat, amelyek a korlátozások alatt nem tudtak működni. Ennek az az oka, hogy itt az áremelkedés havi üteme is érdemi volt. Az éttermi szolgáltatásoknál 1,0, míg az üdülési szolgáltatásoknál 4,3 százalékot mutatott.

Regős Gábor azt a következtetést vonta le, hogy az inflációs nyomás továbbra is jelen van a gazdaságban. Így nem kizárt a jegybank további szigorítása, azonban az inflációs problémákra figyelemmel kell lenni az állam kereslet oldali intézkedéseinél, illetve a jövő évi minimálbérről szóló döntésnél is. A minimálbéremelés várható mértékét illetően lényegi szempont, hogy a legkisebb jövedelműek bére is emelkedjen reálértéken. Ez a gyorsuló infláció miatt magasabb béremelést tesz szükségessé. Ugyanakkor a magasabb minimálbér magasabb inflációhoz vezethet – jegyezte meg.

Magasabb alapkamat, kockázatok

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője is döntően az élelmiszerárak és tartós fogyasztási cikkek árának vártnál nagyobb növekedésével magyarázza a várakozásokat meghaladó augusztusi inflációt. Leszögezte, hogy az egyelőre tartósan magas infláció miatt szükséges volt a kamatemelési ciklus elindítása.

Suppan Gergely

Ráadásul még számos felfelé mutató kockázatot jelentenek a nyersanyagárak másodkörös hatásai, az újranyitás miatt felrobbanó kereslet, amit a kínálat lassabban tud követni, a munkaerőhiány miatt várhatóan érdemben megugró bérek – mutatott rá.

Úgy vélte, ezek a kockázatok hosszabb távú hatással járhatnak és a következő hónapokban bázishatások miatt 5 százalék fölé kerülhet az infláció. Novemberben elérheti az 5,5-5,6 százalékot is. Az idén 4,6 százalékos inflációra számítanak a Takarékbank elemzői a tavalyi 3,3 százalékot követően. Míg jövőre a számos bázishatás miatt 3,4 százalékra mérséklődhet az infláció.

infláció - árak Mo-n

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Hirdetés

Hírek

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.