A világ legelszigeteltebb államát, Észak-Koreát és annak fővárosát, a hivatalos források szerint több mint 3 millió lakosú Phenjant rengeteg rejtély övezi. A brit Telegraph újságírója novemberben tett utazást a távol-keleti kommunista diktatúrában, hogy utánajárjon, milyen a mindennapi élet a fejlődés jeleit mutató metropoliszban.
Nicola Smith cikkéből kiderül, Phenjan egyértelműen a változás és a fejlődés útjára lépett, igaz, az amerikai szankciók hatására az ország kommunista vezetője, Kim Dzsongun az észak-koreai atomprogram leállítása mellett döntött, amely lépés jelentősen visszavetette a diktatúra gazdaságát. Ennek ellenére Észak-Korea a saját eszközeivel ugyan, de igyekszik jobb életkörülményeket biztosítani annak a kiváltságos középosztálybeli rétegnek, amelynek tagjai a fővárosában élnek. A kormány életminőség javítására tett erőfeszítéseit az atomprogram leállítása után téma szűkében lévő propaganda is folyamatosan hangoztatja.
Az elmúlt időszakban Phenjan-szerte több olyan bolt nyílt, ahol modern műszaki cikkek, köztük síkképernyős televíziók kaphatók. A készülékekre online letölthető applikációk is telepíthetők, ám mivel a Netflix nem elérhető az országban, annak észak-koreai megfelelőjével, az állam által felügyelt Mokrannal kell beérnie azon szerencsés állampolgároknak, akik megengedhetik maguknak az ilyesféle luxust. A helyi csatornákon általában észak-koreai gyártású szappanoperákat, olykor orosz tehetségkutató műsorokat sugároznak, az internet pedig csak nagyon korlátozottan elérhető. Egészen a késő esti órákig, éjjelente ugyanis energiatakarékossági okokból lekapcsolják az áramot a város nagy részén.
Hasonlóan szembeötlő változás Phenjan utcáit járva, hogy a lámpavasakra, a tömegközlekedési eszközök – így például az 1960-as években gyártott metrószerelvények – utastereibe, valamint az üzemek és az iskolák falaira kifüggesztett színes plakátok többé már nem az észak-koreai haderőt dicsőítik, vagy éppen a korábban népszerű Amerika-ellenes jelszavakat hirdetik, inkább a szocialista ipar eredményeire, vívmányaira hívják fel a figyelmet. A főváros exkluzívabb üzleteinek polcain persze nem a helyi áruk vannak többségben – leszámítva az alapvető élelmiszereket -, hanem a nyugatról importált luxuscikkek. Ezek közé tartozik a 120 dollárért kapható 21 éves Ballantine’s viszki, a bordeaux-i bor és a Heineken sör.
Az üzletek mellett egyre több karaoke bár is nyílt a városban, amelyekben épp úgy felcsendülnek a szülőföldet dicsőítő propagandazenék, mint a nyugati énekesek dalai. A szórakozás és az éneklés mellett sporttal is szívesen töltik szabadidejüket a phenjaniak, kedvenceik közé tartozik a kézilabda, a röplabda, a labdarúgás és a taekwondo. Emellett sokan kerékpároznak, hiszen autót még a tehetősebbek sem feltétlenül engedhetnek meg maguknak.
Fontos megjegyezni, hogy Phenjan határain túl sokkal másabb a helyzet, Észak-Korea 25 milliós lakosságának jelentős többsége ugyanis vidéken él, gyakran a legnagyobb nyomorban. A fővárosba tartó utakon, 30 kilométerre Phenjan központjától fegyveres katonák állomásoznak, és csak azokat engedik tovább, akiknek erre engedélyük van. Arról pedig csak feltételezések vannak, hány osztályellenségnek nyilvánított észak-koreai sínylődik az embertelen körülményekről hírhedté vált munkatáborokban, amelyek még mindig működnek.
