Hirdetés
Kezdőlap Hírek Elhunyt Pierre Cardin
No menu items!

Elhunyt Pierre Cardin

Pierre Cardin 98 éves volt. Fotó: dpa

Meghalt Pierre Cardin francia divattervező – közölte családja az AFP francia hírügynökséggel.

Az avantgárd divattervezőt, az első pret-a-porter ruhadarabok készítőjét 98 évesen érte a halál kedden a párizsi melletti neuilly-i amerikai kórházban.

Ez egy mélyen szomorú nap egész családunk számára, Pierre Cardin nincs többé. A nagy divattervező, aki majd egy évszázadot élt, páratlan művészeti örökséget hagy Franciaországra és a világra. Büszkék vagyunk állhatatos ambíciójára és egész életében mutatott merészségére” – írták közleményükben.

Pierre Cardin 1922-ben Olaszországban született, kétéves korában költözött a család Franciaországba. Miután kitanulta a szakmát és elkészítette első kollekcióját, a párizsi Paquin divatháznál lett rajzoló 1945-ben, majd a következő évben részt vett A szépség és a szörnyeteg című Jean Cocteau-film jelmezeinek tervezésében.

Pályafutása alatt mintegy húsz film kosztümjeit tervezte, különösen nagy kedvvel dolgozott Jeanne Moreau számára. 1946-ban Christian Dior a hagyományosan férfiak számára fenntartott poszton, a kosztümök és kabátok felelőseként alkalmazta, Cardin az “új stílus” (new look) jegyében alkotta meg híres, hosszú fekete szoknyából és testhezálló santung selyem kosztümkabátból álló bárkosztümjét.

Saját divatházát 1950-ben alapította meg, négy évvel később nyitotta meg első párizsi butikját. A kezdetben a színház számára dolgozó Cardin abban az évben állt elő “buborékruhájával“, amely világszerte ismertté tette nevét. 1959-ben – nem kis kockázatot vállalva – az exkluzív modellek mellett készruha-kollekciót is kreált, ő volt az első híres divattervező, akinek kis szériában készült női darabjait a Lafayette Áruházban árulták.

Első férfikollekcióját 1960-ban 250 egyetemista mutatta be, a férfi divat forradalmasítójaként is hírnevet szerzett.

Híres volt avantgárd stílusáról, a nők körében gallér és ujj nélküli miniruhákat hozott divatba, amelyeket geometriai mintákkal díszített. Később a miniről áttért a maxira és felvette kollekciójába a mértani formájú kiegészítőket (bizsuk, táskák). 1966-ban találta ki az uniszex divatot, bár ezek a ruhái inkább kísérleti jellegűek voltak, mint praktikusak. Ugyanabban az évben párizsi hármas ikrek közreműködésével gyerekkollekcióját is a nagyközönség elé tárta.

Ruháiból tartottak divatbemutatót a moszkvai Vörös téren, ő vezette be Kínába és Japánba a klasszikus francia divatot. Magyarországon 1983-ban nyílt meg első butikja, egyenruhát tervezett a Malév személyzetének és ő jegyezte a calgary-i téli és a szöuli nyári olimpiára utazó magyar sportolók ruháját.

A kiváló üzleti érzékkel is megáldott divatlegenda neve áruvédjegy lett. Márkanevén kapható egyebek között babakocsi, játékbaba, toll, óra, szemüveg, parfüm, bútor, ásványvíz, manapság mobiltok és táblagép, de repülőgépet és autót is “öltöztettek már fel” Cardin védjeggyel. Vevőköréhez tartozott Jackie Kennedy és a Beatles is. A Pierre Cardin márkájú termékeket előállító vállatok együttesen 200 ezer embert foglalkoztatnak világszerte, szabadalmainak száma meghaladja a nyolcszázat.

Az egyik legismertebb francia negyvenöt évig volt a tulajdonosa egy színházból, kiállítóteremből és étteremből álló komplexumnak.

Első divattervezőként ő szerepelt a Time magazin címlapján (1974-ben). Az UNESCO tiszteletbeli nagykövete, a francia Becsületrend kitüntetettje, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jószolgálati nagykövete volt. Ő az egyetlen divatdiktátor, aki a Francia Művészeti Akadémia tagja volt.

2014-ben a Párizs belvárosában található Marais negyedben nyílt meg a munkásságát bemutató múzeum. Tavaly nagyszabású retrospektív kiállítást szentelt a francia divattervező munkásságának a New York-i Brooklyn Museum.

Szinte élete végéig igen aktív volt, ő felügyelte a nevét viselő divatház alkotóközösségeinek munkáját.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Egy bizonyos cégméret felett a megszokásalapú könyvelés már nem biztonság, hanem kockázat. Ilyenkor a váltás már elengedhetetlen.
Hirdetés

Hírek

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás