Kezdőlap Pénzvilág Ellenszavazat nélkül. Marad az alapkamat - döntött a monetáris tanács
No menu items!

Ellenszavazat nélkül. Marad az alapkamat – döntött a monetáris tanács

A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek az alapkamat és a kamatfolyosó változatlanságáról szeptemberben, de egyetértettek abban, hogy indokolt a monetáris kondíciók finomhangolása – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a szeptember 24-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében.

A likviditás nagyságát 100 milliárd forinttal, a korábbi 200-400 milliárd forintos sávról legalább 300-500 milliárd forintra emelte.

A beérkezett adatokat, illetve a korábban még szimmetrikus, majd az elmúlt negyedévben aszimmetrikussá vált inflációs és makrogazdasági kockázatokat figyelembe véve döntöttek a tanácstagok a kondíciók finomhangolása mellett.

A tanács tagjai kiemelték, hogy a lassuló európai konjunktúra hatásai miatt tovább erősödtek a tartósabb inflációs tendenciák esetében is a lefelé mutató kockázatok. Emiatt a jelenlegi bizonytalan környezetben a hazai monetáris politikát továbbra is óvatos megközelítés jellemzi.

A további lépések szükségességét az inflációs kilátások jövőbeni alakulása fogja meghatározni. A tanács a bejövő adatok inflációs kilátásokra gyakorolt hatását értékelve, egyedi döntések keretében alakítja negyedévről negyedévre monetáris kondícióit – írták.

Az infláció várható alakulását meghatározó tényezőkben változatlanul kettősség figyelhető meg: az élénk belső kereslet emeli, míg a romló külső konjunktúra egyre inkább fékezi az áremelkedés ütemét. A várttól számottevően elmaradó adószűrt maginfláció és a lassuló európai konjunktúra hatásai a hosszabb távú inflációs kilátások esetében is a lefelé mutató kockázatok erősödését jelzik.

A testület várakozása szerint a fogyasztóiár-index az év végéig – a tavalyi üzemanyagár-csökkenés bázishatása miatt – újra nő, majd fokozatos mérséklődést követően a 3 százalékos inflációs cél szintjén stabilizálódik.

Az adószűrt maginfláció a következő hónapokban enyhén emelkedik, majd a külső dezinflációs hatások miatt a korábban vártnál alacsonyabb pálya mentén 3 százalékra csökken.

A tanács arra számít, hogy a gazdasági növekedés a következő negyedévekben lassul, a romló európai konjunktúra a hazai GDP alakulásában is egyre erőteljesebben érzékelteti hatását. A bérdinamika mérséklődik, amivel párhuzamosan a fogyasztás növekedési üteme is lassul. A májusban bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv a tanács szerint fokozatosan javítja a gazdaság versenyképességét.

A GDP 2019-ben várhatóan 4,5 százalékkal, 2020-2021-ben pedig 3,3 százalékkal bővül. A magyar gazdaság eurózónához történő felzárkózása a romló külső konjunktúra ellenére a következő években is a legalább 2 százalékpontos növekedési többlet fenntartása mellett folytatódik.

A globális növekedési kilátások romlása és a visszafogott inflációs folyamatok miatt a külső monetáris politikai környezet újra lazábbá vált – mutat rá a testület, hozzátéve, hogy a lazább monetáris politikai környezet várhatóan tartósan fennmarad, és további lazító lépések várhatóak.

Kitérnek arra is, hogy a júniusban bevezetett Magyar Állampapír (MÁP) Pluszból indulása óta már közel 2000 milliárd forint értékben jegyeztek, és a vásárlások több mint fele új forrás az állam számára.

Felidézi az MTI jelentése, hogy a testület a monetáris politikai transzmisszió hatékonyságának javítása érdekében július 1-jén 300 milliárd forint keretösszeggel elindította vállalati kötvényvásárlási programját, melynek keretében szeptemberben vásárolt először vállalati kötvényt.

A monetáris tanács következő kamatmeghatározó ülését október 22-én tartja, amelyről november 6-án, 14 órakor tesz közzé rövidített jegyzőkönyvet.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.