Kezdőlap Turizmus Elon Musk turistákat küld a Nemzetközi Űrállomásra
No menu items!

Elon Musk turistákat küld a Nemzetközi Űrállomásra

Három fizető turistát visz fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) 2021 második felében Elon Musk űripari vállalata, a SpaceX a houstoni központú Axiom Space startupcéggel közös vállalkozásban.

A két cég megállapodást írt alá a SpaceX által kifejlesztett Crew Dragon űrkapszula turisztikai célú használatáról.

A Crew Dragon űrkapszula dokkolás előtt. Forrás: NASA

Eddig nyolc űrturista járt a Nemzetközi Űrállomáson a Szojuz orosz űrkapszula segítségével, de több mint tíz éve egyetlen magánszemély sem fordult meg a Föld körül keringő objektumon. Az első űrturista az amerikai Dennis Tito volt, aki 2001-ben nyolc napot tölthetett az űrállomáson 20 millió dollárért, az utolsó űrturista pedig a kanadai Guy Laliberté, a világhírű Cirque du Soleil alapítója volt 2009-ben.

A három űrturista egy hivatásos parancsnok vezetésével látogat az űrállomásra, ahol legalább nyolc napig élhetik át a mikrogravitáció élményét. A kozmikus turistautak pontos árát nem közölték, de az becslések szerint több tízmillió dollár lehet, mivel csak az űrkapszulát útjára bocsátó Falcon 9 rakéta minden egyes indítása 60 millió dollárba kerül.

Michael Suffredini

A New York Times 55 millió dollárra becsülte a részvételi díjat, és úgy értesült, hogy a “társasút” egyik helyét már le is foglalták.

Az első társas űrutazás fordulópontot jelent a világűr hozzáférhetőségében – jelentette ki Michael Suffredini, az Axiom Space vezetője. A cég évi 1-2 utaztatást tervez az űrbe.

A SpaceX szerződést kötött egy másik űrturisztikai vállalattal, a Space Adventures nevű céggel is, amely a privát űrutazások történetében minden korábbinál messzebbre – az ISS-nél három-négyszer távolabbra – akarja vinni a turistákat a világűrbe. Az első extratávoli űrutazásokat is 2021 végére, legkésőbb 2022-re ígérik.

Elon Musk januárban azt mondta, hogy első ízben a folyó év második negyedében a NASA számára is visznek fel űrhajósokat az ISS-re.

A SpaceX-en és partnerein kívül az űrturizmusüzletbe való bekapcsolódást tervezi Richard Branson cége, a Virgin Galactic, és Jeff Bezos vállalkozása, a Blue Origin is. Ez utóbbiak “fapados” űrutazásokat terveznek, kifejlesztés alatt álló űrjárműveikkel épp csak a kozmosz határán túlra, 80-100 kilométerre repítenék fel utasaikat, a Virgin Galactic esetében például mindössze 250 ezer dollárért.

A Boeing is dolgozik a NASA számára egy űrjárművön, amely a Föld és a Nemzetközi Űrállomás között ingázna, de a Starliner nevű űreszköz fejlesztése eddig komoly technikai akadályokba ütközött.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
Hirdetés

Hírek

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.