Hirdetés
Kezdőlap Zöld üzlet Előregisztrációra fel! Sikeres a Napenergia Plusz Program
No menu items!

Előregisztrációra fel! Sikeres a Napenergia Plusz Program

A Napenergia Plusz Programban jelenleg 555 iparági cég rendelkezik jóváhagyott regisztrációval, a még zajló értékelések és hiánypótlások után számuk további mintegy százzal növekedhet – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a program első pályázati szakaszáról vasárnap a Facebook-oldalán.

A kormány 75 milliárd forinttal támogatja a magyar családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében, a zöldenergia termelésében és tárolásában. A kivitelezők előregisztrációja december 4-én indult el, a lakossági pályázóké pedig hétfőn kezdődik. Az EM a közösségi oldalán arra is kitért, hogy a vállalkozók körében milyen érdeklődést váltott ki eddig a kiírás.

A legtöbb vállalkozás jelentkezését Pest vármegyére (402) és Budapestre (377) fogadta már el a támogató. Háromszáznál több céget regisztráltak továbbá Fejérben, Veszprémben, Bács-Kiskunban, Komárom-Esztergomban és Győr-Moson-Sopronban. Még a lista túlsó végén álló Baranyában is legalább 238 lehetséges kivitelező kínálhat bőséges választékot a pályázók számára. A még nyitott jelentkezések  elbírálása után az elérhető vállalkozók száma Pest vármegyében meghaladhatja, a fővárosban pedig megközelítheti a félezret.

Jelezték ugyanakkor, hogy egy kivitelező természetesen több vármegyében is végezhet munkát. Folyamatos a termékek felvonultatása és ellenőriztetése is, mostanáig darabra pontosan 555 eszközre nyújtottak be regisztrációs kérelmet.

A tájékoztatás szerint a pályázatot övező figyelem élénkülését jelzi, hogy a támogatóhoz intézett több mint 4400 telefonos és írásos ügyfélszolgálati megkeresés hozzávetőleg fele az elmúlt egy hétben érkezett be.

Az ingatlanonként akár 5 millió forinttal támogatott beruházásoknak köszönhetően napelemből és energiatárolóból álló rendszerekkel bővülhetnek tovább a hazai napenergia-kapacitások. A háztartások kiadásainak kétharmadát az állam vállalja át, a fejlesztési költségek így legfeljebb tíz év alatt megtérülhetnek. A programban részt vevő mintegy 15 ezer család saját célra termelhet és tárolhat el zöldenergiát, a nagyobb arányú önellátással csökkentve áramszámláit is – olvasható a minisztérium Facebook oldalán.

A poszthoz tartozó hozzászólásokban az EM arra is felhívta a figyelmet, hogy a Napenergia Plusz Programmmal kapcsolatban további információ a kormany.hu oldalon olvasható, a pályázati felület pedig a https://napenergiaplusz.nffku.hu linken érhető el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.
Hirdetés

Hírek

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...