Kezdőlap Cégvilág Elrendelte a Dunaferr felszámolását a Fővárosi Törvényszék
No menu items!

Elrendelte a Dunaferr felszámolását a Fővárosi Törvényszék

Fotó: MTI/Kovács Attila

A Fővárosi Törvényszék haladéktalanul, már a vonatkozó rendelet hatálybalépésének napján intézkedett a Székesfehérvári Törvényszék által szerdán az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. mint adós ellen kezdeményezett felszámolási eljárásban – közölte a budapesti bíróság.

A közlemény szerint a törvényszék hivatalból rendelte el az adós gazdálkodó szervezet felszámolását, és döntött az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelöléséről. Az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelölése elektronikus, véletlenszerű kiválasztás alapján történt.

Azt írták, az ideiglenes vagyonfelügyelőnek a végzés kézhezvételét követő napon meg kell kezdenie a tevékenységét, amiről nyolc napon belül tájékoztatnia kell a bíróságot.

A Fővárosi Törvényszék emlékeztetett arra, hogy kedden megjelent egy kormányrendelet, amely a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról, valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvények veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szól. Ennek értelmében, ha az illetékes cégbíróság hivatalból tudomást szerez arról, hogy egy cég több mint négyszáz napja nem tett eleget a számviteli törvény szerinti éves beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, és az utolsó letétbe helyezett éves beszámolója szerinti értékesítésének nettó árbevétele eléri vagy meghaladja a tízmilliárd forintot, akkor az adott cégbíróság 3 munkanapon belül felszámolási eljárás megindítását kezdeményezi az adott cég ellen.

A fentiek miatt indult felszámolási eljárásokban a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességgel jár el – tették hozzá.

Jelezték, hogy ilyen esetekben a törvényszék a kezdeményező kérelem beérkezését követő 3 munkanapon belül elrendeli a felszámolást, ezzel egyidejűleg pedig a felszámolói névjegyzékből ideiglenes vagyonfelügyelőt rendel ki a céghez.

A felszámolásról és az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelöléséről szóló végzés elleni fellebbezésnek nincs halasztó hatálya, az ideiglenes vagyonfelügyelőt megilletik mindazok a jogok, amelyek a felszámolót megilletik.

Pintér Tamás, Dunaújváros jobbikos polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján jelezte: néhány órán múlt csak, hogy szerda reggel nem kezdődött meg a kokszolók leállítása, mert érkezett annyi szén, hogy a kokszolóblokkokba tovább tudják tölteni a szénelegyet.

Hozzátette: a 2-es kohó ötödik hete áll, az 1-es még régebb óta, ami sokáig nem tartható fenn a vasmű technológiája miatt, mert ha egyszer megállnak és kihűlnek a kohók, akkor szinte lehetetlen újraindítani azokat.

A városvezető pozitív fejleménynek nevezte, hogy megjelent egy olyan érdeklődő, amelynek szándéka megmenteni a kohókat, a “melegvonalat”, s ezzel talán nem lesznek elbocsátások sem a vállalatnál. A sajtóinformációk szerint ez a befektető a Liberty Steel, ezt a polgármester megerősítette, és közölte: a befektető többször tárgyalt a Dunaferrel és mérnökeik fel is mérték a vasmű állapotát.

Mészáros Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője december 1-jén jelentette be, átmeneti időre, folyamatosan biztosított lesz az ISD Dunaferr Zrt. villamosenergia-ellátása, miután a kormány rendeletben utasította az áramszolgáltatót, hogy a cégcsoport áramellátásáért felelős ISD POWER Energiatermelő és Szolgáltató Kft.-t ne kapcsolja le a hálózatról. Közölte: a társaság rendkívüli módon eladósodott, ennek következtében az E.ON lekapcsolta volna a hálózatról a ISD Power Kft.-t, amely nemcsak a Dunaferrt látja el árammal, hanem külsős cégeket is, továbbá az elektromos energia mellett ipari vizet és gőzt is biztosít partnereinek.

A képviselő hangsúlyozta, hogy a korábbi kormányok idején végrehajtott, elhibázott privatizáció okozza a Dunaferr évek óta tartó kálváriáját, a vállalat emiatt nem tudta kihasználni az acélipari konjunktúrát, nem hajtott végre olyan beruházásokat, amelyek mind környezetvédelmi szempontból, mind válságállóság terén erősebbé tennék a céget.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter szeptember 30-án jelentette be, hogy a kormány megvizsgálja, hogyan lehetne megmenteni a nehéz helyzetbe került acélművet, amely mindkét nagyolvasztóját leállította. Megjegyezte, hogy a kabinet nehéz helyzetben van, mivel magánvállalatról van szó, ezért az állami beavatkozás lehetőségei erősen korlátozottak, ráadásul az elrontott privatizációt követően azt sem lehet tudni, ki a tényleges tulajdonos, és jelenleg nincs legitim vezetése sem a vállalatnak.

A tárcavezető akkor hangsúlyozta, a cég történetében még sohasem történt olyan, hogy a nagyolvasztókat leállították volna, és a szakemberek szerint nagyjából két hónapig tartható fenn ez az állapot.

A Dunaferr a honlapján jelentette be, hogy az egyik nagyolvasztó hetekkel ezelőtti leállítása után szeptember 16-án a másik nagyolvasztóját is leállította, mert a termeléshez szükséges koksz beszállítását évtizedek óta végző partner, a Donau Brennstoffkontor GmbH (DBK) váratlanul megtagadta a szállítást. A közlemény szerint a koksz mint nélkülözhetetlen alapanyag hiánya miatt bekövetkezett kényszerű leállás azt jelenti, hogy jelenleg nincs lehetőség nyersvas- és acélgyártásra a cégnél.

A nyilvánosan elérhető legfrissebb, 2021-ben közzétett 2019-es beszámoló szerint az ISD Dunaferr Zrt. a 2019-es üzleti évben 289 milliárd forint nettó árbevétel mellett 54 milliárd forintos veszteséget realizált.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás