Hirdetés
Kezdőlap Hírek Emberiség elleni bűntettért - életfogytiglan. Az Iszlám Állam katonáját elitélték Budapesten
No menu items!

Emberiség elleni bűntettért – életfogytiglan. Az Iszlám Állam katonáját elitélték Budapesten

A tolmács felolvassa az ítéletet Haszan F.-nek a Fővárosi Törvényszéken Kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Életfogytiglanra ítélte emberiesség elleni, emberölésekkel megvalósított bűntett miatt Hassan F. szír férfit, az Iszlám Állam egykori katonáját a Fővárosi Törvényszék első fokon. A vádlott leghamarabb harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

A tényállás szerint a fiatal férfi 2015 májusában a polgárháborús Szíriában részt vett legalább két gyilkosságban, köztük nyilvános lefejezésben. A vádlott az eljárás során tagadta bűnösségét.

A bíró szóbeli indoklásában az Iszlám Államot a valaha volt leghatalmasabb terrorszervezetként jellemezte, amely szervezett katonai erővel is rendelkezett, kegyetlen kivégzéseket – nyilvános lefejezéseket, torokelvágásokat, megkövezéseket, emberek magas épületekről a mélybe taszítását – hajtotta végre. Ezeket a cselekményeit sokszor videón rögzítették és az interneten is közzétették megfélemlítés céljából.

Az eljárás adatai szerint a vádlott csatlakozott ehhez a terrorszervezethez és a katonájaként több gyilkoságban tevőlegesen részt vett, amit főként az eljárásban meghallgatott tanúk bizonyítottak.

A bíró kiemelte, hogy hasonló ügyben magyar bíróság évtizedek óta nem járt el. Az ügy különleges abból a szempontból is, hogy számos nemzetközi vonatkozása van. Külföldi az elkövetője, az áldozatai, a tanúk és a cselekmények helyszíne is, tárgyi súlya pedig nemzetközileg is kiemelkedő.

Egy imámot is nyilvánosan kivégzett. Áldozatainak családtagjait – közöttük nőket és gyerekeket – arra kényszerített, hogy a kivégzéseket nézzék végig
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az eljárás adatai szerint F. Hassan az Iszlám Állam egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka lett, a terrorszervezet céljaival azonosult. A terrorszervezet az uralma alatt álló területek lakosságát kivégzésekkel, kínzásokkal módszeresen megfélemlítette, a szervezethez nem csatlakozó, a bevezetett törvényeik szerint az “iszlám ellenségeinek” tekinthető embereket, közösségeket elrettentő módszerekkel megbüntette, megsemmisítette.

A vádlott 2015 májusában egy szíriai város elfoglalását kapta feladatul, ennek részeként a céljaikkal nem azonosulókról “halállistát” készített, majd a város főterén egy társával a település vallási vezetőjét, az imámot lefejezte, és erről a megfélemlítés fokozása érdekében felvétel is készült, amelyet nyilvánosságra hoztak. Hassan a társaival a település lakosságát, a leendő áldozatok családtagjait – köztük nőket és gyerekeket – arra kényszerített, hogy a kivégzést nézzék végig, valamint kérjenek bocsánatot, hogy életben maradhassanak.

Az ügyész terrorizmus megállapítása és tényleges életfogytiglan kiszabása érdekében, a védelem – bizonyítottság hiányában – felmentésért fellebbezett.

A férfit 2018-ban fogták el a magyar hatóságok Budapesten, a Liszt Ferenc-repülőtéren hamis okiratokkal, és időközben már elítélték embercsempészés és más bűncselekmények miatt.

A tárgyalás szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlott, tucatnyi géppisztolyos őrizte a szír vádlottat.

A törvény szerint emberiesség elleni bűntettet követ el többek között az, aki a lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként emberölést követ el; a lakosságot vagy annak egy részét olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik; a lakosságot vagy annak egy részét jogszerű tartózkodási helyéről kitelepíti; emberkereskedelmet követ el vagy kényszermunkát végeztet; mást személyi szabadságától megfoszt vagy fogva tartását jogellenesen tartja fenn; mást szexuális erőszakra vagy annak eltűrésére, prostitúcióra, magzat kihordására vagy magzatelhajtásra kényszerít; másnak súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz; valamint politikai, nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nemi vagy más ismérv alapján meghatározható csoportot vagy annak tagját a csoporthoz tartozása miatt alapvető jogaitól megfoszt.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.
Hirdetés

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...