Kezdőlap Tőzsde Erős zárás az európai tőzsdéken
No menu items!

Erős zárás az európai tőzsdéken

Pozitív kezdés után indexemelkedéssel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

A páneurópai STOXX 600 index 0,75 százalékos, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,81 százalékos erősödéssel fejezte be a hétfői kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,88 százalékkal végzett magasabban, a frankfurti DAX 0,73 százalékkal erősödött zárásra, a CAC 40 pedig Párizsban 0,60 százalékos nyereséget ért el. Milánóban 1,44 százalékos, Madridban 0,90 százalékos indexemelkedéssel fejeződött be a hétfői tőzsdenap.

A piacok fontos makrogazdasági adatokra készülnek a héten, egyebek között a frissített euróövezeti GDP-adatokra, valamint az amerikai és brit inflációs adatokra. Emellett a tőzsdei befektetők szoros figyelemmel követik a főbb központi bankok tisztviselőinek beszédeit, hogy betekintést nyerjenek a lehetséges jövőbeni monetáris politikai lépésekbe. Christine Lagarde, az EKB elnöke a múlt héten jelezte, hogy a kamatlábak “még néhány negyedévig” szigorú monetáris politikát tükröznek majd.

A Moody’s amerikai államadós-besorolás kilátására adott leminősítése felett pedig úgy tűnik a piacok átsiklottak, mivel valószínűleg már korábban beárazták a lépést.

Hétfőn az olajár erősödéssel reagált az OPEC megállapítására, hogy a globális növekedés lendületével szemben felmerült aggodalmak ellenére is “erősek” az olajpiaci fundamentumok. A szervezet az olaj világpiaci árának közelmúltbeli esését pénzpiaci spekulációnak tulajdonította. A globális növekedési trendet és az olajpiac “egészséges” állapotát alapul véve az OPEC havi jelentésében kissé meg is emelte, napi 2,46 millió hordóra a 2023-as globális olajkereslet-növekedési előrejelzését. A jelentés egyúttal megállapította, hogy októberben Irán, Angola és Nigéria hozzájárulásának köszönhetően nőtt az OPEC olajtermelése annak ellenére is, hogy szervezet legnagyobb termelője, Szaúd-Arábia önkéntesen korlátozta a termelését. Szaúd-Arábiához hasonlóan az OPEC-en kívüli legnagyobb termelő, Oroszország is korlátozta az év végéig olajtermelését. A szaúdiak napi egymillió, az oroszok napi 300 ezer hordóval.

Az európai kereskedési idő végén a nemzetközi kereskedelemben az amerikai WTI nyersolaj ára 1,15 százalékkal állt magasabban 78,06 dolláron, a Brent ára pedig 82,38 dolláron 1,17 százalék emelkedéssel.

Az arany ára az erősödő dollár nyomása alatt a múlt héten elszenvedett 3 százalékos csökkenéssel elért három heti mélypontról korrigált felfelé hétfőn: az európai piacok zárásakor 0,24 százalékkal állt magasabban a spot jegyzés, unciánként 1942,93 dolláron. A dollárindex 105,67 ponton áll 0,18 százalékos csökkenéssel, az eurót 0,13 százalékkal jegyzik erősebben, 1,0695 dolláron.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.
Hirdetés

Hírek

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.