Kezdőlap Autóipar Erősítene az elektromos modellek eladásában a KIA
No menu items!

Erősítene az elektromos modellek eladásában a KIA

Az új elektromos személyautók (ev) magyarországi piaca az idén nem várható a tavalyihoz hasonló dinamikus bővülés, miközben a szegmens 7 százalék körüli részaránya a teljes értékesítésben továbbra is elmarad az európai átlagtól; a KIA eladásaiban viszont elérheti a 12-13 százalékot az ev-k aránya – mondta Nagy Norbert, a KIA Hungary elnöke az MTI-nek.

A dél-koreai márka magyarországi importőr cégének vezetője szerint a szegmenst láthatólag nagy mértékben az állami támogatási program mozgatja: a forgalomba helyezett elektromos autók 85-90 százaléka céges vásárlás, és ennek mozgatórugója a támogatási rendszer.

Nagy Norbert emlékeztetett arra, hogy tavaly még csaknem 50 százalékkal bővült a belföldi ev-piac, az idén az első fél évben azonban épp csak meghaladta a 12 százalékot a növekedés. Egyidejűleg a teljes új személyautó-piac növekedése is mérséklődött, 2024-ben elérte a 13 százalékot, az idén eddig mindössze 4,3 százalékos a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének adatai szerint.

A KIA modelljei az élbolyban szerepelnek az elektromos szegmensben – jelezte Nagy Norbert, aki a sikeres EV3 modell mellett nagy reményeket fűz a napokban bevezetett EV4-hez is. Az idén 900-950 elektromos jármű forgalomba helyezésével számol, a többi elektrifikált (hibrid és plug-in hibrid) modellel együtt 1200-1300 eladott autóval. A teljes éves eladás a belsőégésű modellekkel együtt elérheti a 7300-7400 darabot.

A tavalyi eredményhez képest 5-6 százalékos növekedést az elnök szerint a jó ár-érték arányú modellek alapozzák meg. Nagy Norbert rámutatott: valamennyi gyártó modelloffenzívában van, ugyanakkor szembe kell nézni az európai piacon sorra megjelenő kínai márkák teremtette versennyel is.

Az új helyzetben a hagyományos európai gyártók visszaszorulása tapasztalható, de ezek a gyártók a KIA-tól is szívnak el vevőt – fűzte hozzá. A KIA mindazonáltal reálisnak látja, hogy hosszabb távon is az első öt márka között szerepeljen a magyarországi újautó-piacon.

A KIA márka jelenleg 29 értékesítési ponttal és 32 szakszervizzel rendelkezik Magyarországon, legújabb kereskedése július elején nyílt meg Kaposváron.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás