Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Erősödött a forint, de bármi jöhet még
No menu items!

Erősödött a forint, de bármi jöhet még

Németh Dávid

Miközben az utóbbi időszakban már jóval 410 forint felett is járt az euró árfolyama, az MNB monetáris tanácsának tegnapi kamatemelése után jelentősen erősödött a magyar fizetőeszköz. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a rendkívüli árfolyamingadozás a közeljövőben így is velünk marad.

Elsősorban a tegnapi jegybanki kamatdöntő ülés az, ami pozitív irányba megmozgatta a forintot, amit már az előzetes árfolyamemelkedés is prognosztizált. A 100 bázispontos kamatemelést (a jegybanki alapkamat ezzel 11,75 százalékra nőtt) követően pedig 406,4 forintra erősödött a forint jegyzése az euróval, 405,2-re a dollárral és 418,3-ra a svájci frankkal szemben” – fejtette ki az elemző.

Aki szerint talán még a monetáris tanács kamatemelésénél is (amelynek eredményeként az egynapos betéti kamat hasonló mértékű emeléssel 11,25, az egynapos és egyhetes fedezett hiteleszköz kamata pedig 14,25 százalékra nőtt) nagyobb hatással volt a döntéshez társuló szigorú hangvételű indoklás és az ahhoz kapcsolódó három intézkedés bevezetése. Ezek célja az, hogy az ősztől a bankközi likviditás szűkítésével támogassák az inflációellenes küzdelmet. Ennek keretében egyrészt az MNB megemeli a bankrendszer számára meghatározott kötelező tartalékráta mértékét, másrészt rendszeres meghirdetés mellett jegybanki diszkontkötvény-aukciókat tart, harmadrészt hosszú futamidejű betéti eszközt vezet be a bankrendszeri likviditás jelenleginél hosszabb futamidőkön történő – úgymond – sterilizálása érdekében.

A lényeg, hogy ezekkel az intézkedéscsomagokkal az MNB valamilyen pénzügyi instrumentumon keresztül minél több szereplőnek lehetővé tegye a jegybanki alapkamat körüli kamat elérését. Ezáltal pedig forint likviditást szívjon ki a piacról, ezzel is megdrágítva a forint elleni devizapiaci pozíciók felvételét. Vagyis ezzel is erősítse a magyar fizetőeszközt, a stabil árfolyammal pedig az infláció ellen is hatékonyabb küzdelmet folytasson.

Az elemző szerint a régiós valuták némelyikével szemben erősödő forintnak nyilvánvalóan most az is jó hír volt, hogy az európai döntéshozók bejelentették: közösen próbálnak fellépni a magas gázárak ellen. Ennek hatására a gázárpiacon is bekövetkezett egy komolyabb korrekció, ami jót tett a piaci hangulatnak. Az pedig, hogy a dollár egy kicsit gyengülni tudott az euróval szemben, szintén azt mutatta, hogy valamelyest csökkent az elmúlt időszakra jellemző befektetői kockázatkerülési trend.

Miután a 410-es lélektani szinttől sikeresen erősödve mozdult el a forint, most ismét érdekes szinteken vagyunk: a 402 körüli érték egy rendkívül fontos ellenállás felé közelít. Ha ezt át tudná törni a forint és tartósan sikerülne benéznie a 400-s euró árfolyam alá, akkor akár még a 395-97-es szint is elérhetővé válhatna. Egyelőre azonban sajnos még az sem látszik, hogy a 400-as szint áttörése reális élvárás lenne a magyar fizetőeszközzel szemben. Itt természetesen nagy jelentősége van a piaci híreknek, valamint az ehhez kötődő hangulatváltásnak is, miközben az MNB is megpróbálhatja az úgynevezett intervencióval, vagyis forintvásárlással erősíteni a forint piaci pozícióit. Igaz, ez utóbbira, ha egyáltalán lenne ilyen, természetesen nincsenek nyilvános adatok, mert egy esetleges intervenció mindig titkos tranzakcióként zajlik le” – magyarázta Németh Dávid.

A kérdésre, hogy ha céges vezető lenne, milyen forint árfolyammal kalkulálna a közeljövőben, Németh Dávid továbbra is nehéznek nevezte a tervezés és a tisztánlátás lehetőségét. Mondván a forint rendkívüli volatilitása, vagyis árfolyamingadozása biztosan velünk marad még egy ideig, mert nagyon nagy a magyar gazdaság folyó fizetési mérleghiánya és gázkitettsége, ami egész Európa Achilles-sarkának nevezhető. Emellett a régóta vár EU-s megállapodás sem látszik még a horizonton.

Mindezek mellett képtelenség garantáltan meghatározni egy olyan szűk sávot, amiben a forint mozogna. Mert az látszódik, hogy akár egy-egy nap alatt, vagy akár még napon belül is, tíz forintokat mozdul el az árfolyam. Emellett az extrém volatilitás mellett csak azt tudjuk meghatározni, hogy a forint/euro árfolyam bármikor a 392 és a 417 forint között mozoghat” – fejtette ki.

Az elemző szerint éppen ezért azoknak, akik őszi utazást terveznek, sem lehet biztosabb tippet adni annál, minthogy egy kedvezőnek tűnő árfolyamon érdemes megvásárolni a külföldi devizát. Mert ha éppen utána jön egy negatív piaci hír, hirtelen akár 15-20 forinttal is odébb kerülhet az árfolyam, vagyis annyival többet kell majd fizetni mondjuk az euróért.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás