Kezdőlap Hírek Európában terjeszkedne a Duna House
No menu items!

Európában terjeszkedne a Duna House

A Duna House az európai ingatlanpiac meghatározó szereplőjévé akar válni, ezért már nemcsak a régióban, hanem egész Európában keresi a további akvizíciós lehetőségeket, 2 millió és 20 millió euró közötti befektetést terveznek.

Guy Dymschiz

Guy Dymschiz, a Duna House Holding Nyrt. társ-vezérigazgatója sajtótájékoztatón Budapesten kijelentette, nem bánták meg, hogy a társaság 2016. novemberében belépett a Budapesti Értéktőzsdére, ahol a részvényeket prémium kategóriában jegyzik. Ugyanakkor úgy vélte, hogy részvényük jelenlegi árfolyama nem tükrözi a cég valódi értékét – kedden a részvények záróára 3660 forint volt.

Rámutatott: a részvények árfolyamában nem jelenik meg, hogy a társaság kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 2018. első felében 1,43 milliárd forint volt, ami 2016. azonos időszakához képest két és félszeres növekedés. Ezen felül a részvényárfolyamra nem volt számottevő hatással sem az osztalékfizetés folyamatos növekedése, sem pedig a MyCity felvásárlása – jelezte.

Kitért arra, hogy a társaság az új piacok keresése mellett a meglévőkre is nagy figyelmet fordít. Ezt azzal támasztotta alá, hogy már Csehországban is elindult a franchise hálózat kiépítése, Magyarországon pedig az eddig létrejött franchise rendszer  bővítésén dolgoznak.

Máté Ferenc a társaság vezérigazgató-helyettese emlékeztetett: legutóbb november 6-án bővült a társaság, amikor a Duna House cégcsoport lengyel leányvállalata a Metrohouse Franchise S.A. megvásárolta a lengyel Gold Finance Sp. z o.o. hitelközvetítőt.

A Gold Finance 2017-ben 63 milliárd forintnyi hitelt közvetített ki, ez az összeg nagyságrendileg megegyezik a teljes Duna House cégcsoport által Magyarországon és Lengyelországban közvetített hitelállománnyal – érzékeltette a felvásárlás jelentőségét Máté Ferenc.

Doron Dymschiz, a cégcsoport másik társ-vezérigazgatója a magyar ingatlanpiac legfontosabb változásai között említette a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kibővítését, a kedvezményes 5 százalékos lakásáfa – bizonyos feltételek melletti – 2023-ig történő fenntartását, illetve a lakástakarék-pénztárak állami támogatásának kivezetését.

A csok kibővítését és a lakásáfa további fenntartását is pozitív lépésnek nevezte, előbbit a hitelállomány várható növekedése, utóbbit pedig a piacon uralkodó bizonytalanság megszüntetése miatt. Az ltp állami támogatásának kivezetése pedig új pénzpiaci termékeket kidolgozására ösztönzi a cégeket – fűzte hozzá.

Schilling Dániel a társaság gazdasági igazgatója az elemző cégek által megszabott célárfolyamokra hívta fel a figyelmet. A Concorde Értékpapír Zrt. által 4751 forinton meghatározott célárfolyamot a cégcsoport megítélése szerint a részvények jelenlegi árának már meg kellene haladnia – mondta.

A Duna House részvényeivel 2016. november 11. óta kereskednek a BÉT prémium kategóriájában. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 4340 forint, a legalacsonyabb 3360 forint volt.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Hírek

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.

KSH: októberben a bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 400 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt.

Az olcsóbb modellek után jövőre a kínai prémiumautók tarolhatják le az európai piacot

Mivel nem minden szereplőnek lesz elég tartaléka az átállás finanszírozására, a kivonulás vagy beolvadás okozta piaci rés akár további lendületet is adhat a dinamikusan terjeszkedő kínaiaknak.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.