Hirdetés
Kezdőlap Edukáció Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat
No menu items!

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját. A díj elismeri a magyar irányítású Pozsonyi Kihelyezett Tagozat négy év alatti gyors növekedését, az innovációt, a jövő vállalkozóinak és vezetőinek képzése iránti elkötelezettséget. A 2021-ben indult pozsonyi intézmény mára több mint 3000 hallgatót ért el, ezzel a Varsovia lett a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetem. A prorektor szerint a siker a közösség, a gyakorlatorientált képzés és a nyitott, ponthatár nélküli felvételi rendszer érdeme, ahol valódi teljesítmény áll a diploma megszerzése mögött.

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén adták át a FIVOSZ „Év Fiatal Vállalkozója” díjait, ahol a különdíjat 2025-ben Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át. Az öt országban működő nemzetközi Varsovia Egyetem magyar képzéseket nyújtó pozsonyi campusa mögött ma harminc fős operatív csapat, több mint nyolcvan oktató és egy rendkívül aktív hallgatói közösség áll.

„Ez a díj nem rólam szól, hanem arról a közösségről, amely ezt a sikertörténetet felépítette. Ha pontosak akarunk lenni, inkább az ‘Év Fiatal Vállalkozása’ díjról beszélhetünk. Egyedül keveset lehet elérni, de egy jól szervezett csapattal, közös értékek mentén már valódi eredményeket mutathatunk fel” – fogalmazott Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Egyetem prorektora, aki büszke arra, hogy a FIVOSZ is felfigyelt az egyetem sikereire.

Magyar csapat vitte sikerre az egyetemet

A magyar menedzsment 2021-ben kezdte meg a Varsovia Egyetem Pozsonyi Kihelyezett Tagozatának működtetését, amely az induláskor mindössze 23 hallgatóval startolt. Néhány év alatt azonban a Varsovia lett a legtöbb magyarországi hallgatót képző külföldi egyetem: az eddig beiratkozók száma összesítve meghaladja a 3000 főt is. A gyors növekedés eredményeként a varsói központ a teljes pozsonyi campus szakmai és operatív üzemeltetését is a magyar csapatra bízta. Az itt kialakított módszertanok mára a központi működésben is megjelentek, a Varsovia modell iránt pedig a környező európai országokban is érdeklődés mutatkozik.

„Fontos volt számunkra, hogy gyakorlatorientált szemlélettel, hosszútávon fenntartható, nemzetközileg is működő rendszerrel tudjunk szolgálni a hallgatóknak. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a megközelítésünk életképes, sőt, exportálható is lett” – mondta Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Egyetem prorektora.

Nem bemeneti, hanem kimeneti szűrés

A Varsovia egyik legmarkánsabb sajátossága a ponthatár-mentes felvételi szemlélet, amely sok vitát vált ki, ugyanakkor tudatos koncepcióra épül. Az intézmény nem a belépésnél szűr, hanem a képzés kimeneti oldalán: a hangsúly a teljesítményen és a használható tudáson van.

„Nem hisszük, hogy egy évekkel korábbi iskolai eredmény pontosan megmutatná, mire képes valaki ma. A múlt nem határozhatja meg a jövő lehetőségeit. Nálunk a belépés nyitott, de a diploma megszerzése komoly munkát és valós teljesítményt igényel. A kimeneti követelményekben nincs engedmény” – hangsúlyozta Noll-Batek Frigyes.

Az oktatásba bevont több mint nyolcvan oktató többsége a versenyszférából érkezik. A mindennapi üzleti tapasztalatok így közvetlenül jelennek meg a tananyagban, ami különösen fontos egy gyorsan változó gazdasági környezetben.

A Varsovia szemlélete szerint az egyetemek szerepe és felelőssége alapvetően átalakulóban van. Az információhoz való hozzáférés ma már nem jelent problémát, a kihívás az információk szelektálása, a hitelesség és az értelmezés. Ebben a helyzetben az intézmény feladata egyre inkább a kritikus gondolkodás fejlesztése és a mentori iránymutatás.

Második esély, rugalmas keretek

A Varsovia hallgatói közül sokan nem klasszikus egyetemi élethelyzetből érkeznek. Karrierváltók, kisgyermekes édesanyák, vállalkozók és vállalati munkavállalók tanulnak itt, jellemzően munka mellett. A rendszer hibrid: a tanórák online is követhetők, ugyanakkor a záróvizsga és a szakdolgozatvédés személyes jelenléthez kötöttek. Ez a rugalmasság teszi lehetővé, hogy bárki – élethelyzettől függetlenül – esélyt kaphasson a diplomaszerzésre.

„Gyakori tapasztalat, hogy valaki adminisztratív elvárás miatt iratkozik be, mert szüksége van a diplomára. Aztán menet közben derül ki, hogy a megszerzett tudás önmagában is érték számára. Sokan úgy fogalmaznak: a papírért jöttek, de a tudásért maradtak” – mondta Noll-Batek Frigyes.

A Varsovia Egyetem prorektora szerint a sikerhez bátorság, hibázási hajlandóság és erős közösség kell, ezért a leendő fiatal vállalkozóknak is üzent:

„A legfontosabb tanácsom, hogy merjenek bátrak lenni, mert egy hiba sosem a történet vége, hanem egy új fejezet kezdete. A vállalkozás nem magányos műfaj, ezért senki ne induljon egyedül a csatába, hanem keressen maga mellé mentorokat és támogató közösséget. A sikerhez elengedhetetlen, hogy tudatosan döntsünk arról, kinek adjuk oda az időnket és a figyelmünket. Végső soron ugyanis az határozza meg a jövőnket, hogy milyen emberekkel vesszük körül magunkat, legyen szó barátokról, munkatársakról vagy épp az oktatóinkról” – zárta gondolatait Noll-Batek, aki hozzátette: már megnyitották a keresztféléves jelentkezéseket, amit nagy érdeklődés övez.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.