Kezdőlap Hírek Ever Given baleset - Kiszélesítik a Szuezi-csatornát
No menu items!

Ever Given baleset – Kiszélesítik a Szuezi-csatornát

Európa számára létfontosságú szállítási útvonal a csatorna.

Kiszélesítik és kimélyítik a Szuezi-csatorna déli részét, ahol márciusban beszorult az Ever Given konténerszállító hajó, hat napig eltorlaszolva a forgalmas vízi utat – közölte kedden Oszama Rabi, a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) elnöke az Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök jelenlétében tartott sajtótájékoztatóján.

A forgalmas víziút Szuez városa és a Nagy Keserű-tó közti 30 kilométer hosszú szakaszát keleti irányban 40 méterrel szélesítenék ki és a medret hat lábbal (1,8 méter) mélyítenék.

A projektet két éven belül akarják megvalósítani.

Rabi közölte azt is, hogy a csatorna Nagy Keserű-tótól északra található, kétirányú közlekedést lehetővé tevő, 2015-ben átadott szakaszát a tótól déli irányban 10 kilométerrel meghosszabbítják a forgalom növelése érdekében.

Szíszi hangsúlyozta, hogy a Szuezi-csatorna további kiszélesítését is fontolgatják. Mint mondta, az Ever Given balesete hívta fel a figyelmet e  tervek sürgető mivoltára.

Gyorsan feltorlódtak a szállítóhajók a baleset miatt Kép/Forrás/express.co.uk

Keresztbe fordult az Ever Given konténerszállító hajó a csatornában Kép/Forrás/euronews

A 440 méter hosszú, több mint 200 ezer tonnás Ever Given – amely a világ egyik legnagyobb konténerszállító hajója – március 23-án erős szélben átlósan beszorult a csatorna egyik szűk, déli szakaszában, aminek következtében teljesen leállt a forgalom az Európa és Ázsia közötti legrövidebb hajózási útvonalon.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás