Hirdetés
Kezdőlap Hírek FeHoVa. Legalább 50 ezer látogatót várnak a kiállításra
No menu items!

FeHoVa. Legalább 50 ezer látogatót várnak a kiállításra

Február 7. és 10. között rendezi meg 26. alkalommal a Kárpát-medence legnagyobb fegyver-, horgász- és vadászkiállítását (FeHoVa) a Hungexpo a Budapesti Vásárközpontban, 17 országból 300 kiállító jelentkezett és több mint 50 ezer látogatót várnak – mondta a pénteki sajtótájékoztatón Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója.

Közölte, a rendezvényen a legjelentősebb gyártók és forgalmazók mutatják be fejlesztéseiket, újdonságaikat. A tavalyi jubileumi kiállítás után idén első alkalommal rendezik meg az I. FeHoVa nemzetközi nyílt preparátor versenyt, valamint látványos, saját standon mutatkozik be az Egy a természettel nemzetközi vadászati természeti kiállítás, amelyet a tervek szerint 2021-ben rendez meg Magyarország – tette hozzá.

Szilágyi Balázs, a FeHova kiállítás igazgatója ismertette, hogy a látogatók januártól már csak készpénzmentesen fizethetnek a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A helyszínen a pénztárakban vásárolt belépőjegyekért, a parkolásért, valamint a területen lévő vendéglátóhelyeken készpénz helyett érintéses bankkártyával, vagy HelloPay kártyával lehet fizetni.

Kiemelte, hogy a hagyományos programok közül idén is várhatóan nagy érdeklődés kíséri majd a többi között a trófeakiállítást, a vadászkutya fajtabemutatót, illetve lesznek programok az Akváriumnál is. A kiállítással egy időben rendezik meg a Hungexpón a Stihl Timbersports Series sportfavágó versenysorozatot és bemutatót, valamint kutyakiállítást is tartanak.

Bajdik Péter

Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára elmondta, hogy az elmúlt évben a kamara 30 ezernél több vadászati engedélyt adott ki külföldieknek, a tavalyi adat szerint 65 ezer tagja van a magyar vadászok közösségének, és egyre több fiatal vadászik.

Az ágazat árbevétele évente 20 milliárd forint körüli, a vadgazdálkodás nem nyereséges üzletág – tette hozzá.

Elmondta, a vadászkamara köztestületi és érdekképviseleti szerve valamennyi magyar vadásznak, a tagság kötelező. A kiállítás azonban nemcsak az ágazati szereplőknek szól, hanem minden érdeklődőnek – fejtette ki.

Felhívta a figyelmet, hogy a kormányzati döntésekkel a kamaránál többletbevétel képződött, amit élőhely-fejlesztésre, és a vadászatra jogosultak támogatására fordítanak az országos vadgazdálkodási alapon keresztül. Ennek összege, az önerővel együtt 1,7 milliárd forint, amelyet a vadászatra jogosultak befektetnek.

Közel 600 vadásztársaság kapott támogatást az elmúlt két évben élőhely-fejlesztésre és -megóvásra, a vadgazdálkodás fejlesztését szolgáló létesítményekre és eszközökre – tette hozzá.

Dérer István

Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) alelnöke elmondta, hogy tavaly több mint 35 ezerrel nőtt az előző évhez képest a horgászok száma az országban, és mintegy 490 ezer regisztrált horgász volt.

A magyar horgászkártya bevezetéséről elmondta, hogy ennek köszönhetően közhiteles adatbázist épült ki, már több mint 300 ezren regisztráltak. A továbbiakban csak érvényes regisztrációt követően lehet egyesületi tagságot létesíteni, horgászvizsgát tenni, területi jegyet kiváltani – mondta. A kiállításon is lehet majd regisztrálni a horgásznyilvántartásba vételre és horgászkártyát igényelni – közölte.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a horgászat árbevétele évente 20-40 milliárd forintra tehető.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Hírek

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás