Hirdetés
Kezdőlap Hírek Fenyőkörkép - a legnépszerűbb métere a legdrágább
No menu items!

Fenyőkörkép – a legnépszerűbb métere a legdrágább

A fenyőfaárak a tavalyihoz hasonló szinten alakulnak, a lucfenyőt méterenként 3 ezer forintért, az ezüstfenyőt 4-5 ezer forint között, míg a legkeresettebb nordmann fenyőt 6 ezer forint körüli áron lehet megvásárolni  – közölte az Agroinform.hu mezőgazdasági portál.

Felmérésük szerint a korábban évente fenyőfát vásárlók 5-6 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy a vírushelyzet miatt idén nem állít hagyományos karácsonyfát.

A termelők visszajelzései alapján a kereskedők az előző évekhez képest kevesebb fenyőfát kötöttek le náluk idén, ezért a szokásos időszakban, november végén a megszokottnál valamivel kevesebb fát vágtak ki az ültetvényeken.

Bolyki Bence

Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője elmondta: az, hogy lesz-e elegendő választék az idei karácsonyra, csupán az utolsó napokban fog kiderülni, mivel a vásárlók 44 százaléka a karácsony előtti utolsó héten szerzi be a díszítésre szánt fenyőt, ekkor pedig már nehéz lesz pótolni az esetleg hiányzó mennyiséget.

Szavai szerint további bizonytalansági tényező, hogy sokan, akik minden évben belföldi vagy külföldi szállodába vagy rokonokhoz utaztak el, idén zömmel otthon maradnak, és nem tudni, hogy ők mekkora pótlólagos keresletet jelentenek majd a piacon.

A felmérés szerint a fenyőfát vásárlók körében immár messze a nordmann fenyő a legnépszerűbb, 54 százalék választja ezt a fajtát.

A második helyen az ezüstfenyő, míg a harmadikon a lucfenyő áll 22, illetve 21 százalékkal. A legtöbben, 44 százalék, a másfél-két méter közti magasságot keresik, további 40 százalék másfél méternél kisebb fenyőfával is megelégszik.

Idén a megszokottnál kevesebb fenyőfát vágtak ki. Fotó: MTI/Varga György

Az idei évben a fenyőt vásárlók 25 százaléka szeretne 5 ezer forinton belül maradni ennél a kiadásnál, 5-10 ezer forint között tervez költeni 52 százalék, míg a maradék 23 százalék 10 ezer forintnál többet is hajlandó kiadni a megfelelő karácsonyfának valóra.

A válaszadók 12 százaléka jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Ebben a körben legfőbb indokként a válaszadók fele a környezetvédelmet jelölte meg, emellett fontos szempont a többszöri felhasználhatóság.

Még a koronavírus-járvány idején is a válaszadóknak mindössze 9 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy online rendeljen fenyőfát karácsonyra. A válaszolók több mint harmada tart attól, hogy a látatlanban megvett és kiszállított fenyő nem az ő elképzeléseinek megfelelő formájú vagy minőségű lesz.

A szemlélet persze folyamatosan változik, egyre több termékkör kerül át folyamatosan az online kereskedelmi térbe, egy azonban biztosnak látszik: a tömeges online fenyőfavásárra még várni kell – írja közleményben az Agroinform.hu.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.