Kezdőlap Agrár Földpiac. Lassult az áremelkedés
No menu items!

Földpiac. Lassult az áremelkedés

A 2016-ban és 2017-ben mért két számjegyű áremelkedés után a tavalyi év első kilenc hónapjának adatai szerint csupán 6,4, reáláron pedig 3,5 százalékkal emelkedtek a termőföldárak – olvasható a Világgazdaságban.

A lap a Takarék csoport termőföldár-indexének adatait ismertetve megjegyzi, hogy 2011 óta ez a legalacsonyabb mértékű drágulás.

Egy hektár szántó átlagosan 1,46 millió forintért cserélt gazdát, 2017-ben még 1,38 millió forintért.

Az árnövekedés csak egyetlen régiót nem érintett, a közép-magyarországit. Más régiókban a drágulás 3,6 és 9,1 százalék között alakult, az utóbbi a Dél-Dunántúlt jellemezte, majd 7,9 százalékkal a Nyugat-Dunántúl következett, a harmadik helyre pedig 7,6 százalékkal a Közép-Dunántúl került. A növekedés az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon volt a legkisebb, ott a szántók átlagos hektáronkénti ára 3,6, illetve 4 százalékkal nőtt.

A legdrágább a Dél-Alföldön volt egy hektár szántó, a tavalyi év első kilenc hónapjában 1,6 millió forintot fizettek a vevők. A szőlőültetvényekért a Dél-Dunántúlon kellett a legtöbbet fizetni, hektáronként hárommillió forintot. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.
Hirdetés

Hírek

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.

KSH: októberben a bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 400 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.