Kezdőlap Ingatlan Öt százalékra csökkenhet a rozsdaövezeti lakások áfája
No menu items!

Öt százalékra csökkenhet a rozsdaövezeti lakások áfája

A kormány elfogadta az új lakások építését ösztönző városi otthonteremtési programot. Amennyiben az Országgyűlés is rábólint, a rozsdaövezeti területeken épülő lakások vásárlásának áfája öt százalékra csökken – közölte a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.

Fürjes Balázs elmondta: a kormány az elérhető, megfizethető árú és bérleti díjú, új városi lakások építésének ösztönzése, építőipari munkahelyek teremtése és megmentése, valamint a lepusztult városi rozsdaövezeti területek megújítása érdekében hozott döntéseket és tesz javaslatot a parlamentnek.

Fürjes Balázs

Azt javasolják az Országgyűlésnek, hogy az építési törvényben hozza létre a barnamezős akcióterület fogalmát, és a kormányt hatalmazza fel, hogy az önkormányzatokkal egyeztetve jogszabályban állapítsa meg a barnamezős akcióterületeknek minősülő konkrét városrészeket. E területeken az építési szabályok biztosítsák az építkezések, fejlesztések egyszerűbb, gyorsabb engedélyezését és megvalósítását.

Elmondta, a kormány indítványozza, hogy a parlament módosítsa az áfatörvényt, és

a létrehozandó barnamezős akcióterületeken épülő új lakások megvásárlásának áfája 5 százalék legyen az általános 27 százalék helyett.

Javasolják továbbá a lakásbérlet áfamentességének fenntartását – tette hozzá Fürjes Balázs.

Kifejtette, a kormány kétfajta akcióterületet határozna meg: az első azokat a rozsdaövezeti akcióterületeket jelentené, ahol az építkezések, fejlesztések azonnal indíthatók; a második kategóriában a közép- és hosszútávú akcióterületek lennének, amelyek esetében a fejlesztések megkezdését meg kell előznie egy hosszabb előkészítő munkának.

Illusztráció: MTI/Kovács Tamás

Fürjes Balázs közölte, a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladata, hogy kidolgozza az utóbbi kategóriába tartozó területek előkészítésének munkatervét. Ebben a kategóriában több ezer hektárnyi területről, több évnyi munkáról, nagyértékű kármentesítési, romeltakarítási, területrendezési feladatok elvégzéséről van szó.

Elmondta, a rozsdaövezetek azok a területek, amelyek valaha a város szélén voltak, de a település növekedésével a belváros és a külső városrészek közötti átmeneti zónákká váltak. E területeken egykor ipari tevékenységet folytattak, közlekedési létesítmények, illetve nagy raktárak voltak. Ezek a területek évtizedek óta elhagyatottak, rendetlenek, esetleg szennyezettek, ugyanakkor jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkeznek.

Ma a rozsdaövezetek a városok számára problémát és terhet jelentenek. A kormány szemléletváltást javasol: ezekre a területekre ne problémaként, hanem lehetőségként tekintsünk. A rozsdaövezet Budapest és a vidéki városok aranytartaléka – fogalmazott Fürjes Balázs.

Mint mondta, ha alkalmassá tehetők ezek a területek a fejlesztésre, akkor nagy lehetőséget jelentenek lakások, irodák, üzletek, szabadidős területek, parkok létesítésére.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.
Hirdetés

Hírek

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.