Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan GKI: a fővárosban és vidéken is eshetnek a lakásárak
No menu items!

GKI: a fővárosban és vidéken is eshetnek a lakásárak

A következő egy évben Budapesten a használt lakások ára átlagosan 3-4, vidéken 2-3 százalékkal eshet – derül ki a GKI felméréséből.

A GKI negyedévente szervez felmérést az ingatlannal foglalkozó cégek terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezésére. A mostani kutatásban, amelyben 106 ingatlanokkal foglalkozó cég vett részt, ezer ember megkérdezésével készített reprezentatív véleménykutatás eredményeit is hasznosítják.

A novemberi felmérés szerint az ingatlanokkal foglalkozó fővárosi vállalkozások körében a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások az előző negyedévhez képest érezhetően romlottak. A budai zöldövezet és a családi házak kivételével a várható piaci helyzetre vonatkozó várakozások negatívan változtak, ami azt jelenti, hogy a piaci szereplők a túlkínálat jövőbeni erősödésére számítanak. Ugyanakkor a vidéki körzetekben a kilátások kisebb-nagyobb javulása következett be.

A lakásvásárlásra és -építésre vonatkozó lakossági várakozások áprilisban nagyot estek, júliusban pozitívan korrigáltak, majd novemberben kissé tovább javultak. A novemberi felmérésben 57 ezer háztartás nyilatkozott úgy, hogy a következő egy évben biztosan vásárol vagy építtet lakást, míg 184 ezer háztartás szándéka valószínű volt.

A GKI fővárosi lakáspiaci indexe negyedéves alapon 3, éves alapon 14 ponttal csökkent. Az országos lakáspiaci index ugyanakkor negyedéves alapon csaknem 5 ponttal nőtt, éves alapon 11 ponttal csökkent.

A GKI szerint ritkán fordul elő, hogy a fővárosi és az országos index nem ugyanabba az irányba változik, általában ez a jelenség a piaci bizonytalanság magas szintjére utal.

A lakásárak várható alakulásáról megjegyezték, hogy a felmérésben megkérdezettek 50 százaléka a fővárosban az értékesítési árak csökkenésére, 47 százaléka pedig az árak stagnálására számít. Elhanyagolható azok aránya, akik szerint áremelkedés várható.

Az előrejelzések szerint a következő 12 hónapban fővárosi átlagban 3-4 százalék körüli árcsökkenés várható. A keleti régióban stagnálásra számít három válaszadóból kettő, az összesített prognózis 3 százalék körüli átlagos áresést valószínűsít. A nyugati országrészben a felmérés résztvevőinek 72 százaléka stagnáló, 22 százaléka csökkenő árakra számít, az összesített prognózis 2 százalék körüli potenciális árcsökkenést mutat.

A következő egy évben csökkenő lakásbérleti díjakra a megkérdezettek 57 százaléka, stagnálásra 36 százaléka, növekedésre pedig 7 százaléka számít. A várható díjcsökkenés a korábbinál kisebb, 5 százalék körüli, Budapesten viszont elérheti a 8 százalékot.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Hírek

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás