Kezdőlap Egészség-ügy Gyógyászati kannabisz és fenntarthatóság: München, Expopharm
No menu items!

Gyógyászati kannabisz és fenntarthatóság: München, Expopharm

Fotók: Fekete Tibor és exopharm.de

A járvány miatti két év szünet után a müncheni kiállítási központban szeptemberben tartották meg a kontinens legnagyobb gyógyszerészeti kiállítását. A négy nap alatt mintegy 500 kiállító mutatta be új termékeit, gyógyszertári megoldásait és innovációit a több mint 33 ezer négyzetméteres területen.

A kiállításra érkezőt meglepte, hogy a rendezők szabályosan „büntették” azokat, akik előzetesen nem regisztráltak a rendezvényre. Az előzetes on-line regisztrációval a napi belépés 19,5 euró volt, a helyszínen vásárolt ezzel szemben 30 euró. Ráadásul a helyszíni vásárláshoz a pénztárnál egy kérdőívet kellett kitölteni, amelynek kézzel, a keskeny pult párkány írt adatait jól láthatóan gyakorlattal nem rendelkező munkatársak rögzítették egy számítógépen. Ezt követően készítették el a számlát és adták ki a belépőt. A beléptetés a korábbi sorban állassal együtt maximum 5-6 percet igénybe vevő jegykiadáshoz képest 30 – 35 percet vett igénybe. Az előzetes regisztráció során a belépőket mindenki hozta magával és gyakorlatilag várakozás nélkül beléphetett a területre.

A sajtó képviselőinek kiszolgálása a hagyományoknak megfelelően zökkenőmentes volt. Az előzetes regisztráció után kapott regisztrációs kártyával ingyenes volt a belépő, a sajtóközpontban pedig megfelelő feltátelek álltak rendelkezésre akár riportok elkészítésére is. A sajtóanyagok száma azonban lényegesen kevesebb volt a korábbi években megszokotthoz képest. Pedig az elmúlt évtizedek alatt a rendezvényen bemutatkozó, termékeiket, szolgáltatásaikat felvonultató cégek elég sokat változtak. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy a kisebb-nagyobb gyógyszergyártó és a gyógyszereket kiszállító nagykereskedők távol maradjanak.

Új koncepcióval

Mára az igazi nagy gyógyszergyártók már csak szakértőikkel a kiállításhoz kapcsolódó Német Gyógyszerész Napok konferenciáin és a kiállításhoz közvetlenül kapcsolódó szakmai ismertető programokon vesznek részt. Csak a fősodor irányába tartozó fejlesztések ismertetésére vállalkoznak. A nagykereskedők közül is csak a párhuzamos kereskedelemben érdekeltek és a még piacokat kereső, a piacra betörni szándékozó vállalkozások voltak jelen. Jól érződött a Covid pandémia hatása, hiszen a már legalább 10 hónappal korábban elkezdett szervezéskor a minimális kockázatra készülve nehezen becsülték meg a várható részvételt. A közönség korábban megszokott ellátásának színvonala meg sem közelítette az elvárható szintet. Kevés volt a találkozási pont, kevés volt a büfé, az étterem. Ezek pedig mindig jó lehetőségeket biztosítottak az üzleti megbeszélésekre és a menet közbeni rövid pihenésre. Persze az is elképzelhető, hogy a résztvevők száma jelentősen több volt, mint amit a szervezők két év kihagyás után előzetesen vártak.

A bejáratott cégek mellett sok új, korábban nem látott cég is bemutatta termékeit és szolgáltatásait. Arra külön figyeltek a szervezők, hogy az először részt vevők olcsóbb bemutatkozási lehetőségeket is kapjanak. Ezt jól szolgáltatta, hogy az egyik csarnokban építettek egy kisebb boxokból álló sorstandot, ahol az először résztvevők felmérhették a lehetőségeket.

A szervezők előre is jelezték, hogy új koncepciót szeretnének ebben az évben megvalósítani, mert Európa vezető gyógyszerészeti vására sokkal több, mint egy kiállítás. Ezért folytatták az expopharm koncepció fejlesztését a járvány idején: három egyenlő területet képzeltek el, nevezetesen az innováció, az információ és az interakció területét – derült ki Madlen Bürge, az expopharmot szervező Avoxa Media Group vásárok és kongresszusok vezetőjének szavaiból.

A több mint 100 előadó több mint 200 előadását tartalmazó kiterjedt program lehetőséget kínált a résztvevőknek, hogy naprakészek legyenek. Az olyan kulcsfontosságú témákkal, mint az e-receptek, a gyógyszerészeti szolgáltatások, a politika és a piac, a gyógyszertár, a digitális vásárlói hűség, a gyógyszertárkezelés, a telematika és a fenntarthatóság, az expopharm minden olyan területet lefedett, amely jelenleg a gyógyszertári piacot érinti. A Pharma world kiemelt témái voltak a gyógyászati ​​kannabisz, a COVID-19, az alvás és az egészséges öregedés.

Gyógyszertárat terveztek

Az expopharm külön-külön ajánlatokkal jelentkezett a gyógyszertári csapat minden tagja számára. Gondoltak a gyógyszertár vezetőire, a beosztott gyógyszerészekre és természetesen a gyógyszertári asszisztensekre is. Az ApoLeadership Campus, a PTAhome, a PKAdialog és közösségi találkozók új formáival szólították meg az érdeklődőket. Újdonság volt, hogy a gyógyszertárban minden szakmacsoport számára külön programelemeket és területeket biztosítottak. A népszerű Pharma-world és az inspirationLAB is kitüntető szerepet kapott a programban. Tematikus túrák és a Nemzetközi Találkozópont tették teljessé a kínálatot. Mindenhol bőven volt lehetőség a szakmai kapcsolatok kialakítására, fenntartására és bővítésére. A hálózat-építés feltételeinek megteremtése fontos volt a szervezők számára.

Sok vonzó ajánlattal várta a gyógyszertári asszisztenseket (PTA) a rendezvény. Nem titkolták a szervezők, hogy a „Tervezzünk együtt gyógyszertárat” címmel – az év talán legfontosabb szakmai eseményének szánták a müncheni expopharmot a PTA-k számára. A világjárvány miatti két év szünet után, különösen a PTA számára széles kínálattal indult a vezető európai gyógyszertári szakkiállítás. Itt első kézből kaphattak információkat az aktuális gyógyszertári témákról, és értesülhettek az új fejlesztésekről.

A 450 kiállító ajánlatainak gyors áttekintését nehezítette, hogy nem készült el a szokásos katalógus. A rövidített változat alapján megtalálhatók voltak a kiállítók, de ez a füzet nem tartalmazta a termék- és szolgáltatáscsoportok bemutatását. Ebből az összeállításból nem derült ki, hogy melyik kiállító melyik országból érkezett. Szerencsére egy magyar kiállító cég is feltűnt a kiállítók között. A Pharmaroad a B2 pavilon D13 jelű sarokstandján várta a partnereit és az érdeklődőket. A cég már többedik alkalommal – Magyarországról egyedüliként – vesz részt a legnagyobb európai gyógyszerészeti szakmai kiállításon. A vállalat budapesti telephelyéről látja el széleskörű hazai és nemzetközi partnerállományát, amely megközelítőleg 400 gyógyszertárból, kórházból, vizsgálati szponzorból és klinikai kutatásszervezőből (CRO) illetve hazai és nemzetközi nagykereskedőkből áll.

A mintegy 20 fős csoportokban vezetett tematikus túrák segítettek felfedezni az érdekes standokat és a fontos újdonságokat. Kifejezetten az asszisztensek érdeklődésére szabott tárlatvezetések is voltak, többek között a receptek témakörében. Szombaton került sor a Pharma-World hagyományos receptnapjára. Az alapanyagokra vonatkozó követelményektől kezdve a helyes számításon és mérlegelésen át a nem steril készítmények gyártásáig, a hibavizsgálatig terjedtek a témakörök. A finálé a szemcseppek előállítása volt élő előadásban a színpadról. A szervezők kiemelték azt az újdonságot is, hogy az otthon maradóknak lehetőségük van a vásári TV-n keresztül napközben a vásár legfontosabb eseményeit követni, este pedig a másnapi programválogatást megtekinteni.

A kiállításon a korábbi évektől eltérően most nem jelentek meg a patikai bútorokat előállítók. Helyettük a patika tervezésével foglalkozók jelentkeztek. Ők szoftveresen mutatták be az általuk ajánlott lehetőségeket. Hagyományosan nagy területen jelentkeztek a szakmai könyvkiadók. Feltűnő volt, hogy a gyermekeknek szánt könyvek száma nőtt. Az időszerűséget jelezte néhány olyan könyv, ami a gyógyszerészek tapasztalatait összegezte például a covid pandémia kapcsán. Megjelentek az energia-takarékos reklámtáblák, dekorációk. Néhány gyógyszertárban is használható robot is feltűnt a kiállítási területnéhány standján.

Klímaváltozás, gyógyszerészet és egészségügy

Jelentős tömegek voltak a kialakított találkozási pontokon. A járvány két éve után nagy szükség volt a találkozásokra. Ha valaki szeretett volna eszmét cserélni a kollégákkal a mindennapi munkavégzésről, vagy csak beszélgetni egy kicsit, az megtehette ezeken a pontokon. A PTAhome területén különösen hangulatos területeket alakítottak ki a pihenésre és a találkozásra.

Az új idők új szavát meghallva pedig a vásárral párhuzamosan az egyik csarnokban került sor a Német Gyógyszerészek Napja programok megszervezésére: a „Klímaváltozás, gyógyszerészet és egészségügy” fő témával a szakma a kor kihívásait tekintette át.

Fekete Tibor

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás