Kezdőlap Hírek Hálapénz. Bilincsben vittek el két budapesti főorvost
No menu items!

Hálapénz. Bilincsben vittek el két budapesti főorvost

Hálapénz elfogadása miatt egy fővárosi kórház két főorvosát és egy asszisztenst hallgattak ki a rendőrök – adta hírül a rendőrség.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt rendelt el nyomozást a BRFK. A megalapozott gyanú szerint egy fővárosi kórház két főorvosa vétett a törvények ellen. 2021 júniusa és augusztusa között több alkalommal pénzt vettek át a rendelésen megjelenő betegektől, a pénzből egyikük asszisztense is részesült.

A nyomozók szeptember 8-án kutatást tartottak a két főorvos rendelőjében. Az íróasztalfiókokban közel kétszáz üres borítékot találtak, amelyekben a gyanú szerint a  hálapénz volt, amit a főorvosnak adtak át.

A két orvosnőt és az asszisztenst a rendőrök 14 rendbeli vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottak nem tettek vallomást, az eljárás során szabadlábon védekeznek.

Mint beszámoltunk róla tavaly szeptemberben első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy szülész-nőgyógyászt, aki öt páciensétől pénzt kért – és egyes esetekben kapott is – a társadalombiztosítás által finanszírozott beavatkozásokért.

Ibolya Tibor főváros főügyész közölte: a 74 éves férfi egy budapesti egészségügyi intézményben dolgozott. Előfordult, hogy az orvos kevesellte a beteg által önként vagy kérésre adott összeget.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen ötrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása miatt emelt vádat.

A bíróság bűnösnek mondta ki az orvost, és egy év hat hónap, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre és egymillió forint pénzbüntetésre ítélte, valamint elkobzott tőle 80 ezer forintot.

Akkor az ügyészség súlyosításért, letöltendő börtönbüntetésért, közügyektől és foglalkozástól eltiltásért, valamint a vagyonelkobzás összegének emeléséért, a védelem felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az ÁKK mandátumot adott ki egy kínai devizakötvény kibocsátás megszervezésére

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény ("pandakötvény") kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére

Temesvár – Szabad városban szabad szellem

A Visit Timișoara meghívására és a HotelPremio Group szervezésében utaztunk a JAZZx fesztiválra, amely nyári zenei életének csúcspontja, ahol a jazz találkozik a funk és az elektronikus hatások szabadságával különböző terekben, izgalmas művészeti helyszíneken.

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

A jegybank felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntektől felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését
Hirdetés

Hírek

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

Változó hitelcélok: ezért keresik legtöbben a személyi kölcsönöket

Komoly átrendeződés történt a személyi kölcsönöknél, júniusban autóvásárláshoz kerestek legtöbben szabad felhasználású kölcsönt

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 

Befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Devizahiteles döntés: az MBH Bank is állást foglalt

Az alábbiakban küldjük az MBH Bank állásfoglalását

Már 5 milliárd forint értékben igényeltek kamatmentes forgóeszközhitelt a vállalkozások

Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.

Nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.