Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Három évtizede kutatás és tehetségtámogatás német multi módra Sopronban
No menu items!

Három évtizede kutatás és tehetségtámogatás német multi módra Sopronban

Három évtizede támogatja a soproni faipari oktatást és kutatást a Henkel Magyarország kezdeményezésére létrejött Faipari Egyetemi Kutatásért Alapítvány. A szervezet eddig több, mint 200 kutatás és diplomaterv megvalósulásához járult hozzá, és a mai napig kulcsszereplője a tehetségek felkarolásának.

Harminc év telt el azóta, hogy a Henkel Magyarország kezdeményezésére létrejött a Faipari Egyetemi Kutatásért Alapítvány. A soproni egyetemhez kötődő szervezet azóta is ugyanazzal a céllal működik: támogatni a diplomamunkák és a doktorandusz kutatások elkészítését, hozzájárulni a jövő faipari szakembereinek felkészüléséhez, és biztosítani, hogy a támogatottak olyan eszközökhöz jussanak, amelyek más pályázatokból gyakran elérhetetlenek lennének.

A jubileum kapcsán a Soproni Egyetem Ligneum Rendezvényházában ünnepi eseményt tartottak, ahol az alapítók, támogatók, oktatók és hallgatók közösen idézték fel az elmúlt évtizedek sikereit. A faipari közösség számára ez az alkalom nem csupán ünnep, hanem találkozási lehetőség is, ahol együtt emlékezhetnek arra, milyen fontos szerepe van az innovációnak, a kutatásnak és az összefogásnak. A kerek évforduló alkalmából a Henkel Magyarország a megszokott támogatás mellett további extra hozzájárulással kívánja kifejezni elkötelezettségét az alapítvány munkája és a jövő tehetségei mellett.

Az alapítvány története 1995-ben indult, amikor Szendrei Csaba (Henkel Adhesive Technologies Vice President Craftsmen, Construction & Professional) javaslatára a Henkel Magyarország félmillió forintos alaptőkével életre hívta a szervezetet. A kezdeményezéshez azonnal több mint tíz bútorgyár, épületasztalos üzem és faipari szövetkezet csatlakozott. Az immár harmincéves múltra visszatekintő közhasznú szervezet működésének alapmodellje az évek során átalakult, a támogatók köre változott, új vállalatok, szakkereskedők csatlakoztak, valamint megjelentek a magánfelajánlások is. Ez a rugalmasság biztosítja, hogy az alapítvány három évtizede folyamatosan fennmarad és kutatásokat, diplomamunkákat, illetve doktori projektet segít. A Henkel Magyarország szerepe mindvégig meghatározó volt: a vállalat hozzájárulásai nemcsak a rendszeres működés stabilitását alapozták meg, hanem a támogatások volumenének és súlyának tekintetében is nagy jelentőséggel bírtak. A Henkel vezető pozíciót tölt be a fa-, bútor- és papíripari ragasztóanyagok gyártásában, így különösen fontosnak tartja, hogy az egyetemi kutatások gyakorlatorientáltak legyenek, és szorosan kapcsolódjanak az ipar igényeihez. Az alapítványon keresztül biztosított források évről évre új lendületet adnak a kutatómunkáknak, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a megszerzett tudás és tapasztalat hosszú távon is értéket teremtsen.

„A célunk ma is ugyan az: diplomamunkák, doktoranduszképzés támogatása, valamint kizárólag az egyetemen maradó eszközök vásárlása. Az alapító Henkel önzetlen szándékát példázza, hogy ragasztással kapcsolatos kutatási témákat az alapítvány nem támogat. Az elmúlt 30 évben több, mint 200 pályázatot segítettünk, többek között mérőeszközök, számítógépes eszközök beszerzésével, amelyek jelentős része a faanyagvizsgálati labort gazdagítja azóta is. Az eszközöket kutatásaikhoz használók száma így a támogatott pályázatoknak a többszöröse” – mondta Prof. Dr. Alpár Tibor, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az alapítvány kiemelt programja a 2015 januárjában megalakult Molnár Sándor Emlékalap, amely a kari és TDK konferenciákon kiemelkedő eredményt elérő hallgatókat segíti a mai napig. Kezelésében és gondozásában nagy szerepet vállal Ecseri József, a Henkel Magyarország Adhesive Technologies üzletág nyugalmazott munkatársa és Dr. Komán Szabolcs a kar oktatója, az alapítvány titkára. A legkiválóbb teljesítményt elért hallgatók az Emlékalap által alapított kitüntetésben részesülnek, mely mindig az évzáró ünnepségen kerül átadásra.

„Egy kiemelkedően fontos szervezetről van szó, amelynek létrehozásában és támogatásában vállalatunk kezdettől fogva jelentős szerepet vállal. Az elmúlt három évtized világosan bizonyítja, hogy az alapítvány értékes és eredményes munkát végez. Örömmel tölt el bennünket, hogy harminc éve részesei lehetünk a tehetséges fiatalok pályájának segítésében és a felsőoktatás erősítésében. Meggyőződésem, hogy a Faipari Egyetemi Kutatásért Alapítvány tevékenységére a jövőben is komoly igény lesz, a Henkel Magyarország pedig továbbra is határozottan támogatja a faipari közösség fejlődését – ezt most a jubileum alkalmából további extra hozzájárulással is szeretnénk kifejezni” – mondta Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója.

-azüzlet-

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás