Hirdetés
Kezdőlap Hírek Hétvégi viharok. Másfél milliárdos lehet a kár
No menu items!

Hétvégi viharok. Másfél milliárdos lehet a kár

Másfél milliárdos kárt okozhattak a hétvégi viharok és felhőszakadások. A biztosítók további kárbejelentésekre is számítanak.

Az Aegon Biztosítóhoz mintegy kétezer kárbejelentés érkezett, a biztosító adatai szerint ez akár meg is duplázódhat a következő napokban, a kárérték pedig elérheti a félmilliárd forintot.

A hétvégi, főként a vasárnapi viharok Budapestet és Pest megyét sújtották leginkább, de minden megyéből érkeztek bejelentések. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is jelentős károkat okozott az időjárás. A károk összege eddig elérte a 410 millió forintot.

Rendkívül sok beázásról érkezik bejelentés, és a károk összege is lényegesen magasabb, mint a megszokott.

Míg a nyár eleji viharos időszakokban egy-egy hevesebb időjárási jelenség után 50-80 ezer forint a megszokott átlagos kárérték, a hétvégi vihar után ez megközelíti a kétszázezer forintot – közölte az Aegon.

A Groupama Biztosító összesítése szerint a vasárnapi viharok kapcsán több mint hatszáz lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett, amelynek kárértéke megközelíti a százmillió forintot. A társasághoz már vasárnap nagy számban érkeztek bejelentések az online kárbejelentő felületen. A legtöbb bejelentés a Groupamához is Budapestről és Pest megyéből érkezett.

A vasárnapi vihar Budapesten és Pest megyében okozta a legtöbb kárt. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A társaság arra számít, hogy a következő napokban újabb kárbejelentések várhatók, így a számok jelentősen emelkedhetnek, elérhetik akár az ötszázmillió forintot is.

A Generali Biztosítóhoz eddig csaknem 3100 kárbejelentés érkezett a hétvégi viharok kapcsán, a károk értéke elérheti az ötszázmillió forintot. A legtöbb a lakossági vagyonkár, de a vállalati és a mezőgazdasági szektort is érintették a viharok.

A leginkább érintett település a főváros, ahonnan csaknem 1300 alkalommal jelentettek kárt, de Budapest mellett Szolnokot és Dunakeszit is sújtotta a vihar. A legtöbb kár viharkár, de a felhőszakadás, villámlás és tetőbeázás is számos kárt okozott.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a kora nyári, illetve nyári hónapokban ötvenezer körüli káreseményt jelentenek az ügyfelek – közölte a Generali.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mit és honnan visznek el? Az új lomtalanítási rendszer részletei

a fővárosi lakosok - az eddigiekkel ellentétben - nem a lakóépületük elé történő kihelyezéssel, hanem az egyes kerületekben kifejezetten ezen céllal, ideiglenes jelleggel kialakított gyűjtőpontokon adhatják le a háztartásokban felhalmozott lomhulladékokat,

Január 1-től emelkedik a gázolaj jövedéki adója

A NAV által közzétett lista szerint egy literre vetítve a gázolaj jövedéki adója a mostani 142,9 forint helyett 148,76 forintra emelkedik.

A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel

A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein