Kezdőlap Hírek Idén nem lesz bióbb az üzemanyag
No menu items!

Idén nem lesz bióbb az üzemanyag

A szakmai várakozásokkal szemben az év elején nem változott az üzemanyagok biorészaránya.

Jelenleg 6,1 százalék a benzin megújuló alapú bioetanol-aránya, amelyet a kormány – az uniós előírásoknak megfelelően – tavaly január elsejével határozott meg. Ezzel az addigi E5 után a termék elnevezése E10-re változott, jelezve, hogy ötről tíz százalékra nőtt a megújuló arány felső határa.

Ez néhány régebbi autótípusnál már a motorhiba lehetőségét vetette fel. Grád Ottó, a legnagyobb hazai olajcégeket tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára ugyanakkor a Népszavának elmondta: a bioetanol-arány múlt év eleji emelésére visszavezethető motorhiba ezidáig nem jutott a MÁSZ tudomására.

Az összes üzemanyagra vonatkozó kötelező arány 8,2 százalékos mértéke szintén nem változik. A dízelek esetén a határérték 7 százalék marad.

A kormányrendelet az úgynevezett fejlett bioösszetevők arányát ugyanakkor (a teljes közlekedési energiafogyasztásra vetítve) 2022-re 0,2, 2025-re egy, 2030-ra pedig 3,5 százalékban határozza meg.

Grád Ottó

Az üzemanyagokon belüli első generációs bioösszetevők felső határát az Európai Unió 7 százalékban húzta meg, a második generációs anyagok aránya pedig 3 százalékot tehet ki. A kettő összege alapján az EU 2030-ra 10 százalékos megújuló részarányt tűzött ki célul.

A főtitkár megerősítette, hogy a benzin és a gázolaj biorészaránya már csak fejlett, második generációs termékekkel emelhető.

A fejlett összetevők kapcsán már nem merül fel az autók meghibásodásának kérdése, mert azok belső szerkezete az úgynevezett hidrogénezés után lényegében megegyezik a kőolajalapúakéval. Igaz, bekeverésük a szabványos tulajdonságok megőrzése végett további műszaki lépéseket igényel a finomítóktól. Magyarországon ilyen, kereskedelmi célú feldolgozó egyelőre még nem üzemel.

A rendelet ugyanakkor biztosítja, hogy az iparág 2021-ben felkészülhessen a fokozatos felfutásra – jelezte Grád Ottó.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt
Hirdetés

Hírek

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...