Kezdőlap Edukáció Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK
No menu items!

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.  Az ötnapos nyári programokon a pályaválasztás előtt állók a gyakorlatban is megismerhetik az agrárszakmákat.

Pályaválasztás előtt álló általános iskolások számára szervez teljes ellátást biztosító, bejárós jellegű „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Ezzel lehetőséget kínál a Mezőgazdaság és erdészet, valamint az Élelmiszeripar ágazatokba tartozó szakmák megismerésére. Az interaktív, élményekkel teli program célja, hogy a diákok testközelből ismerkedjenek meg az agrárágazat lehetőségeivel, miközben a korosztályuknak megfelelő játékos, gyakorlati, cselekedtető módon nyernek betekintést az adott szakmák rejtelmeibe és az agrárszakképző intézmények mindennapjaiba.

A június 23. és augusztus 8. között megvalósuló tematikus programhetek során 19 agrárszakképző intézményben nyílik lehetőség 20-20 fős csoportok számára arra, hogy szakemberek irányításával próbálják ki a kiválasztott szakmák munkafolyamatait. A diákok a partner agrárszakképző intézmények tangazdaságaiban, tanműhelyeiben megismerhetik a szakmák gyakorlati hátterét is. Emellett a program lehetőséget teremt arra, hogy sikeres gazdálkodókkal, agrárvállalkozásokkal találkozzanak, munkahelyi körülmények között közvetlen tapasztalatot szerezzenek.

A megismerhető szakmák: Erdésztechnikus – Erdőgazdálkodás szakmairány; Erdőművelő, fakitermelő; Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus; Gazda – Állattenyésztő, Lovász és Növénytermesztő szakmairányok; Kertész; Kertésztechnikus – Dísznövénytermesztő, virágkötő, Gyógynövénytermesztő, Gyümölcstermesztő, Zöldségtermesztő, Parképítő és -fenntartó szakmairányok; Mezőgazdasági gépész; Mezőgazdasági gépésztechnikus; Mezőgazdasági technikus – Állattenyésztő és Növénytermesztő szakmairányok; Édességkészítő; Hentes és húskészítmény-készítő; Kistermelői élelmiszerelőállító; Pék; Pék-cukrász; Sütő- és cukrászipari technikus.

A „Szakmakóstoló” program célja, hogy segítse a diákokat a pályaválasztásban, fejlessze az önismeretüket, és felkeltse érdeklődésüket az agrárszakmák iránt. A gyakorlati bemutatók mellett szakmai előadások is helyet kapnak, amelyeken a szülők is tájékozódhatnak az agrárszakképzésről, a képzési programokról, a duális képzésről, a szakképzési munkaszerződés előnyeiről, valamint a tanulói juttatásokról.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.