Kezdőlap Női vonal ING vezérigazgató: fókuszban a fenntarthatóság, az értékteremtés és a női karriertámogatás
No menu items!

ING vezérigazgató: fókuszban a fenntarthatóság, az értékteremtés és a női karriertámogatás

Az ING stratégiájának fókuszában a fenntarthatóság és az értékteremtés áll fejti ki Bogdán Krisztina, az ING Bank novemberben kinevezett magyarországi vezérigazgatója. Vezetői tapasztalatai alapján kiemeli az elkötelezettség és a hitelesség szerepét, valamint annak fontosságát, hogy egy szervezet hogyan kezeli a hibázást, és miként fordítja a visszajelzéseket tanulási lehetőségekké. Vezetőként a tervei között egy olyan új tréningprogram elindítása is szerepel, amely kifejezetten a női munkavállalók karrierépítését célozza.

 

– Honnan jött az érdeklődés a pénzügyek és ami hölgyek esetében még inkább ritkaság, a bankszektor iránt?

Kicsit messzebbről indítanám ezt a történetet. A ’90-es években miután megszereztem a diplomámat, egy különleges lehetőség nyílt előttem: a Közgazdászhallgatók Nemzetközi Szervezete, az AIESEC révén egy évre Németországba, a Mercedes Benz-hez mehettem dolgozni a pénzügyi területre. Ott olyan példás szervezettséget láttam rendkívül tiszta felelősségi körökkel, ami nálunk akkor még ismeretlen volt. Miközben minden rendkívül hatékonyan működött, nagyon oldott munkahelyi légkör fogadott, ahol a kollégák együttműködése is inspiráló volt. A kinntartózkodásom annyira meghatározó élmény volt, hogy hazatérve a pénzügy területén képzeltem el a jövőmet. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert Magyarországon gyakorlatilag akkor indult el a kétszintű bankrendszer, amikor hazatértem. Mindenki akkor ismerkedett a nálunk még új pénzügyi világgal, ezért különösen azok kaptak előrelépési lehetőséget, akik rendelkeztek már nyugati pénzügyi tapasztalattal. Az OTP-nél kezdtem a banki pályafutásomat, azon belül is a Treasury-ben, ahol rendkívül mélyen beleláthattam a banki működésbe.

Azonban a diploma, amit közgazdászként megszereztem, csak az alapokat jelentette ehhez a munkához, ezért úgy döntöttem, hogy elvégzem a Nemzetközi Bankkárképző Központban a Bankdiploma Programot is, ahol a kor kiváló tudású pénzügyi szakemberei tanítottak. Ekkor dőlt el véglegesen, hogy egy rövid tanácsadói szerepvállalás ellenére az én irányom a bankszektor.

– Ebben a férfiak által dominált szakmában mennyiben jelentett hátrányt vagy előnyt, hogy nőként épített karriert?

A személyes karrierem során szerencsés helyzetben voltam, sosem éreztem hátrányt amiatt, hogy nő vagyok. A szervezetek, ahol eddig dolgoztam, mindig a személyes teljesítményt helyezték előtérbe. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez sajnos nem mindenhol van így. Ezért is nagyon büszke vagyok arra, hogy az ING-nél egy olyan szervezethez csatlakozhattam, ahol kimagaslóan magas a női felsővezetők aránya. Kiváló példája ennek a kelet-közép-európai régió, amely hat országot foglal magába (Ausztria, Bulgária, Csehország, Magyarország, Szlovákia, Ukrajna) és közülük négyet – velem együtt – női vezérigazgatók vezetnek.

Miközben rendkívül fontosnak tartom, hogy egyre több nő kapjon lehetőséget vezetői pozíciókban, azt is hangsúlyozom, hogy mindenkinek az érdemei, képességei és eredményei alapján kell érvényesülni. Emellett hiszek abban, hogy a női vezetőknek támogatniuk kell egymást, és úgy vélem, ezen a téren még van mit tanulnunk a férfi kollégáinktól. Az elmúlt években mentorként vettem részt egy olyan alapítvány munkájában, amely a fiatal nők karrierépítését támogatta, és a jövőben is elkötelezett vagyok az ilyen jellegű kezdeményezések iránt. Pontosan emiatt szeretnék elindítani egy tréningprogramot az ING magyarországi fióktelepénél, amely kifejezetten a női munkavállalók karrierépítését segíti.

Pályafutásom alatt tanácsadói és banki vezetői pozíciók mellett édesanya is lettem. Második gyermekem megszületését követően a Commerzbank ajánlatát fogadtam el, és 2002-ben csatlakoztam a bankhoz. 20 évet töltöttem el Németország 2. legnagyobb pénzintézetének magyarországi, cseh és szlovák leányvállalatánál és egységénél, ami meghatározó élmény volt számomra, hiszen megtapasztalhattam, hogy egy olyan nemzetközi hátterű cégnél, ahol fontos az ember, és fontos a teljesítmény, a kettő ötvözetéből mennyire gyorsan ki lehet tűnni. Az ott eltöltött két évtized alatt a szenior ügyfélkapcsolattartó pozícióból a szervezeti „ranglétrákon” át több szakmai terület vezetői pozíciójában nyújtott eredményes munkámnak köszönhetően országigazgató és igazgatósági tag pozíciókat tölthettem be. Két évet dolgoztam a bankcsoport cseh- és szlovák egységéért felelős vezérigazgatójaként, amely pozícióban még jobban kiteljesedett a vezetői kvalitásom. A jelenlegi munkakörömbe történő átfogó, nagyon alapos kiválasztási folyamat végén szembesültem azokkal a tényekkel, amelyek alapján megerősítést nyert, hogy képes vagyok egy program keretében másoknak is segíteni mindezt elérni.

– Mi az, amit a korábbi nemzetközi tevékenysége kapcsán, vezetőként a legjobb, leginkább hasznosítható tapasztalatnak tart?

A legsikeresebb nemzetközi bankcsoportok működésének alapja a stabil és jól kialakított szervezeti felépítés, ahol előnyt jelent a megfelelő tapasztalat. Egy ilyen környezetben a stratégiák világosak, a folyamatok strukturáltak, az elvárások egyértelműek, vagyis kiszámíthatóan lehet felépíteni a szakmai fejlődést. Ez a szemlélet az ING-re is jellemző, ahol a globális stratégiánk tavaly bevezetett új fázisa, a „Growing the Difference” azt a célt tűzte ki, hogy Európa legjobb vállalati bankjává váljunk. Ennek szellemében a szolgáltatás magas színvonala, az, hogy értéket teremtsünk ügyfeleinknek, éppúgy a stratégia meghatározó része, mint a fenntarthatóság. Úgy vélem, ebben hatalmas lehetőségek rejlenek.

Számomra különösen meghatározó tapasztalat volt, hogy a vezetői működés során a nonverbális kommunikációnak kiemelt szerepe van, kulturális környezettől függetlenül. Természetesen kiemelt figyelmet fordítottam a nyelvismeretre és a helyi kulturális szokások megismerésére, amelyek elengedhetetlen részei az eredményes munkavégzésnek.

Szintén fontosnak tartom az úgynevezett visszajelzés- és hibázási kultúrát, amely még mindig nem minden szervezetnél természetes. Pedig visszajelzést adni és kapni kiemelten fontos a hatékony szervezeti működés érdekében, és ugyanígy fontos, hogy biztonságban érezzük magunkat akkor is, amikor hibázunk – hiszen ez az élet természetes része. Persze tudjuk, hogy a visszajelzés adása és fogadása egyaránt kihívást jelent, amit érdemes megtanulni. Vezetőként, illetve munkatársként nemcsak az számít, hogyan fogalmazzuk meg a visszajelzést, hanem az is, hogy azt miként dolgozzuk fel, ha mi magunk kapjuk. Ezért kulcskérdés, hogy egy szervezet miként kezeli az esetleges hibákat és hogyan fordítja a visszajelzéseket tanulási lehetőséggé, ami nagyban segíthet fejlődni és jobbá válni.

– Vezetőként mit tanult abból az időszakból, miként kezelte azt a helyzetet, amikor a korábbi munkahelyein az adott bankok a fuzionálás, az átalakulás időszakába kerültek? Ami nyilván bizonytalanságot keltett a munkavállalókban?

Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a pszichológiai biztonság alapvető fontosságú egy vállalat és munkavállalóinak életében, hiszen ez teremti meg azt a légkört, amelyben a kollégák hatékonyan és elkötelezetten tudnak dolgozni. Egy fúziós időszak azonban sokkal inkább kihívásokkal és bizonytalanságokkal jár. Amit ebből a helyzetből megtanultam, az az, hogy rendkívül fontos a közvetlen, őszinte és hiteles kommunikáció a munkatársak felé. Ez nemcsak a kommunikáció gyakoriságát jelenti, hanem annak mélységét és tartalmát is.

Legalább ennyire fontosnak tartom a hitelesség és a példamutatás szerepét ebben a folyamatban, hiszen, ha vezetőként negatívan álltam volna a helyzethez, vagy nyíltan kifejeztem volna az egyet nem értésemet, nem csodálkozhattam volna, ha a kollégáim elveszítik a motivációjukat, vagy elhagyják a céget. Büszkeséggel tölt el, hogy a kollégáim nagy többsége végsőkig kitartott mellettem, és ami még fontosabb, az ügyfeleink is lojálisak maradtak egészen a migráció lezárásáig. Számomra ez a kétfajta visszajelzés volt a legnagyobb elismerés.

– Az ING korábban univerzális bankként, lakossági ügyfeleknek is szolgáltatva működött Magyarországon. Ma viszont kifejezetten a nagyvállalati szegmenst célozzák meg. Mi a stratégiaváltás lényege?

Az ING a kelet-közép-európai országok többségében kizárólag vállalati banki szolgáltatásokat nyújt. Jelentős értéknek tartjuk a 35 országra kiterjedő, nagyvállalatokat kiszolgáló hálózatunkat. Különösen igaz ez kelet-közép-európai régiós jelenlétünkre, ahol szakértői hálózatunk globális szemlélettel és jelentős helyi tapasztalattal áll ügyfeleink rendelkezésére – a fenntarthatóság terén nyújtott kiemelkedő szakértelmünk mellett ezek az értékek adják bankunk megkülönböztető jegyeit, azaz az ING Difference-et. Mostanra mind a szervezeti felépítésben, mind a stratégiában, mind az ügyfélkörben egy olyan stabil és jól működő rendszer alakult ki, amelyre hosszú távon lehet építeni. Ugyanakkor az ING ma is folyamatosan keresi az új üzleti lehetőségeket, a digitalizáció és az, hogy értéket teremtsünk ügyfeleinknek, továbbra is központi szerepet játszik stratégiánkban. Új szolgáltatások bevezetése kapcsán egyértelműen kiemelkedik a zöld finanszírozás és a fenntartható megoldások szerepe.

– A nagyvállalati szektor fókuszba helyezésével, a rendkívül erős nemzetközi tőkeháttérrel nyilván sikerül elkerülniük az újgenerációs online bankok által keltett kihívást is.

Abban egyetértünk, hogy a digitális online bankok egyelőre nem tudják ugyanazon a szinten kiszolgálni azt a nagyvállalati kört, amely a mi ügyfélkörünket képezi. Ugyanakkor úgy látom, hogy a KKV-k esetében már most is jelentős szerepük van. A vállalatoknál közelgő generációváltás tovább erősítheti ezt a trendet, mert az új cégtulajdonosi, vállalatvezetői generáció sokkal nyitottabb a digitális banki megoldásokra. Ugyanakkor a mi szegmensünk teljesen más alapokon működik, a tőkeerő mellett a bizalomnak és a személyes kapcsolatoknak kulcsszerepük van. Más kérdés, hogy a mi piacunkon az online bankok kihívása nélkül is rendkívül erős a verseny, de az ING számos olyan megkülönböztető jeggyel rendelkezik, amelyek miatt kiemelkedünk bizonyos szegmensekben. Az ING egyik megkülönböztető jegye a jelentős szektorismeret – kiemelt tudással rendelkezünk azokról a szektorokról, amelyeket kiszolgálunk. Ez a tudás a digitális átállás ellenére felbecsülhetetlen marad továbbra is.

– Mi volt az a jövőkép, amivel átvette a magyarországi ING vezetését?

A jövőképem alapját a fenntarthatóság és az innováció képezi. Ahogyan korábban említettem, az egyik fő célom, hogy Magyarországon erős pozíciókat építsünk ki a fenntarthatóság terén, különösen a zöld finanszírozás és a fenntartható termékek szélesebb körben történő elterjesztése révén. Magyarországon ebben még rengeteg potenciált látok. Fontos feladatunknak tartom, hogy ezen a területen a tudatosságot növeljük. Az ESG-törvény, valamint az MNB zöld ajánlásai is ebbe az irányba terelik a bankrendszert, ami lehetőséget ad számunkra, hogy meghatározó szerepet vállaljunk ezen a téren. A nagyvállalati szegmensben már most is kompetens partnerekkel dolgozunk, hiszen sok cégnek van ESG-jelentése, akik már régóta elkötelezettek a fenntarthatóság mellett – sokszor nem is a szabályozás hatására, hanem belső meggyőződésből.

A másik fontos ambícióm, hogy a magyar csapattal aktívan hozzájáruljunk az ING globális stratégiájának megvalósításához, azaz ahhoz, hogy Európa legjobb vállalati bankjává váljunk. Ehhez az ügyfélkiszolgálásunk minősége és a szakértelmünk adott, de fontosnak tartom, hogy ezt a piac is egyértelműen érzékelje. Eközben szeretnénk megjelenni olyan területeken is, ahol eddig nem voltunk elég aktívak, és ahol szakértelmünk és tőkeerőnk valóban kiemelhet minket a versenytársak közül. Bár most még nem osztanék meg konkrét példákat, biztos vagyok benne, hogy a piac hamarosan érzékelni fogja ezt. Emellett pedig szeretném tovább erősíteni az ING globális együttműködését, mert a 35 országban való jelenlétünk hatalmas lehetőségeket rejt mind a termékfejlesztés, mind az ügyfélszerzés terén.

Érsek M. Zoltán

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

34 járás a gazdasági ereje szempontjából az országos átlag fölött áll

A vármegyeszékhelyeket magában foglaló járások közül négy - a győri, a székesfehérvári, a tatabányai és a veszprémi - teljesít az országos átlag fölött, a salgótarjáni mutató pedig nem éri el az átlag felét sem.

Tulajdonos- és vezetőváltás is lesz az Európai Utazási Biztosítónál

Az EUB a klasszikus betegség-, baleset- és poggyászbiztosításon kívül kifejezetten tengerparti nyaralásra, síelésre, repülős útra, külföldi munkavégzésre érvényes utasbiztosítással is rendelkezik.

100 palackot váltanak vissza másodpercenként

Az adatok alapján egy fogyasztó átlagosan egy tranzakcióban 18 darab palackot vagy dobozt váltott vissza az automatákkal ebben az időszakban.

Áder János: a Tokaji borvidék felkészült a változásra

sokat fejlődött a borászat technológiája, és ennek köszönhetően könnyebb kiküszöbölni az évjáratok különbségeit, ami csökkenti a bortermelés kockázatát, ugyanakkor hátránya, hogy a bor elveszti termőhelyi jellegzetességeit.

Hírek

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...

Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén

Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...