Kezdőlap Hírek Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
No menu items!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

Fotó: Fekete István

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota – emelte ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára az Ócsai Tájházban tartott jubileumi ünnepségen, csütörtökön.

 Az Ócsai Tájvédelmi Körzet 1975-ben jött létre, az Alföld és a Gödöllői-dombság találkozásánál, ide tartozik Ócsa község és az őt körülölelő turján-vidék is, jelenleg 3645 hektár területen. A kijelölés célja egyértelmű volt, megőrizni a mocsarak, turjánok, láperdők és rétek élővilágát, valamint a környék kultúrtörténeti értékeit, az ócsai öregfalut középkori templomával, a jellegzetes pincesort, és a temető kopjafás részét.

A táj 1989 óta nemzetközi jelentőségű Ramsari területté is vált. Az elmúlt 50 évben számos szakember, természetőr, kutató, gazdálkodó és önkéntes dolgozott azon, hogy ez az egyedi lápvilág fennmaradjon. A térségben vízmegtartási munkálatok zajlottak, a cserjéseket visszaszorították, a gyepeket legelő állattartással tartják fenn azóta is. A hatalmas erőfeszítéssel zajlott munkálatoknak köszönhetően az Ócsai Madárvárta országos jelentőségű kutató- és madárgyűrűző központtá nőtte ki magát, az Ócsai Tájház pedig a népi építészet és hagyományőrzés fontos bázisa lett – hangsúlyozta az államtitkár.

Kifejtette, hogy az ócsai lápvidék élővilága is egyedülálló, itt él a fokozottan védett pókbangó, a ritka illatos csengettyűvirág, az ezüstsávos szénalepke, a fekete gólya, a haris, a láp hűvös zugain megpihenve az elevenszülő gyík, és egy jégkorszaki reliktumfaj is. A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság közös munkájának köszönhetően az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere pedig a rákosi vipera visszatelepítése volt, amely egykor természetes lakója volt a turjánnak.

Névadó faluja, Ócsa, kultúrtörténeti és néprajzi értékekben is kiemelkedően gazdag, itt található a még ma is működő, XII-XIII. században épült “premontrei” erődtemplom, eredeti freskótöredékekkel. A református templom felújítási munkálatai 1996-ban fejeződtek be, a helyreállított és megszépült templom elnyerte az Európa Nostra díjat. A tájvédelmi körzet része a védett “öregfalu”, az Ócsai Tájházzal és az Öreg-hegyi pincesorral, ahol még fellelhetőek a XVIII. századi népi építészet nyomai, az ún. kétbeltelkes településszerkezet apró parasztportái, nádfedeles lakóépületei. A körzet különleges adottságainak köszönhetően évente közel 8000 fő látogat el ide és vesz részt az Ócsai tájház programjain és a vezetett túrákon.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló, hazánk második legnagyobb működési területű igazgatósága 13 ezer négyzetkilométert meghaladó területet kezel. A nemzeti park a működéséhez szükséges fejlesztéseit rendkívül hatékony pályázati tevékenységek útján valósítja meg, a 2021-2027 közötti fejlesztési ciklusban 6 projekt megvalósítását tervezi, 2,485 milliárd forint uniós támogatással. A most elinduló program révén vízvisszatartó műtárgyak, tápcsatornák, szükség esetén napelemes szivattyúk is fogják segíteni a  vízborítás fenntartását Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Nagykáta, Tápiószentmárton térségben. A fejlesztés célul tűzte ki a meglévő természeti értékei megóvását, és a táj ellenállóbbá tételét a jövő szélsőséges éghajlati változásaival szemben. A kivitelezés során mérnökök, természetvédelmi szakemberek és helyi vállalkozók együtt dolgoznak, így a projekt a térség gazdaságát is erősíti, munkahelyeket teremtve – zárta beszédét Rácz András. /AM Sajtóiroda/

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...