Kezdőlap Gazdaság Jó hír a devizahitelesek számára
No menu items!

Jó hír a devizahitelesek számára

Futótűzként terjedt el a devizahitelesek közt a hír az Európai Unió Bíróságának precedens értékű döntéséről, amely alapján az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 

Részletesebben kitért a témára az economix is, ebből idézünk: A Kúria fordult az Európai Unió Bírósághoz (EUB) egy 2007-ben kelt svájci frank alapú autólízing-szerződés ügyében előzetes döntéshozatalt kérve. A magyar bíróság arra volt kíváncsi, felül kell-e vizsgálni a hazai ítélkezési gyakorlatot, és ezzel összefüggésben a devizahiteles törvényeket. A luxembourgi székhelyű bíróság a múlt héten tette közzé döntését, a 24.hu írása szerint az ügyben az EUB ítélete megállapította:

a kérdéses ügyben az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a szerződés teljesen érvénytelen, a megfizetett havi törlesztőrészletek és költségek teljes összegének visszatérítése jár; a szerződés pedig nem nyilvánítható érvényesnek vagy hatályosnak.

A testület kimondta azt is, hogy

egy tisztességtelennek minősített szerződési feltételt főszabály szerint úgy kell tekinteni, mint amely nem is létezett, úgyhogy a fogyasztóra nézve nem fejthet ki joghatást.

  • A döntés értelmében Magyarországon elölről kezdődhet minden,
  • és az ítélet alapján a devizában nyilvántartott hitelszerződések teljes hazai ítélkezési gyakorlatát felül kell vizsgálni.
  • A devizahiteleseknek csak annyit kellene megfizetniük, amit a szerződésük forintban tartalmaz, az árfolyamkockázatot és a kamatok terhét pedig a pénzintézeteknek kell viselniük; mintha a szerződés létre sem jött volna.

Az ügyben az adósokat képviselő ügyvéd a lapnak azt mondta: az Európai Unió Bíróságának döntése az eddigi legjelentősebb az adósok számára. Marczingós László hozzátette: a döntés értelmében a tisztességtelen, érvénytelen feltételek alapján minden esetben egyetlen lehetséges jogkövetkezmény van, az eredeti állapot helyreállítása, ami azt jelenti, hogy az adósok kizárólag a kapott tőkével tartoznak, az árfolyamrés és a kamatok a pénzintézeteket terhelik, a szerződések orvoslásának egyetlen módja az eredeti állapot helyreállítása.

Az ügyvéd kiemelte: az EUB arra is kitért ítéletében, hogy a kormánynak és a magyar bíróságoknak nem volt joguk tartalmilag beleavatkozni a hitelszerződésekbe. Marczingós László szerint

várhatóan egyedi perekben kell mindezt érvényesíteni, mert a jogalkotó nem fogja helyretenni magától a történteket, ezért tömeges perekre számít.

Hozzátette, az uniós ítélet a kártérítés lehetőségét is kinyitotta azok számára, akik esetleg már jogerősen elvesztették a perüket a korábbi ítélkezési gyakorlat alapján.

Az ügyvéd arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU-s döntés kötelezi a magyar bíróságokat az ítélet betartására és alkalmazására – írja a economix.

https://www.economx.hu/belfold/devizahitelek-unio-birosag-precedens-dontes.808740.html

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás