Kezdőlap Gazdaság Júliusban valósággal felrobbant a személyi hitelek piaca
No menu items!

Júliusban valósággal felrobbant a személyi hitelek piaca

Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, július hónapra vonatkozó
adatai. A jegybanki adatsorok alapján elmondható, hogy a személyi hitelek piaca
rekordot döntött, miközben a lakáshitelek és a szabad felhasználású jelzáloghitelek terén minimális visszaesést hozott a július. A személyi hitelekhez hasonlóan a babaváró és a munkáshitel esetében is nőni tudott a kihelyezés, igaz, jóval szerényebb mértékben, mint a személyi hiteleknél. A júliusi hónap lendületes voltát az is mutatja, hogy az új kihelyezések mértéke a személyi hitelek és a jelzáloghitelek piacán is meghaladta a szezonálisan kiigazított adatokat.

Az MNB által frissen publikált adatok szerint 2025 júliusában 142,02 milliárd forint volt az
újonnan kötött jelzáloghitel-szerződések szerződéses összege, ami júniushoz viszonyítva
1,67 milliárd forint visszaesést jelent (-1,2%). Az enyhe visszaesés ellenére elmondható,
hogy a júliusi eredmény a 2025-ös év harmadik legjobbja. Év/év alapon pedig változatlanul
bővülésről beszélhetünk, ugyanis a 2024. júliusi 136,84 milliárd forintot 3,8%-kal múlta felül az idei kihelyezés értéke.

A 2025. január-júliusban kihelyezett jelzáloghitelek szerződéses összege 951,47 milliárd
forintot tett ki, ami 22%-kal múlta felül a tavalyi év azonos időszaki kihelyezését (779,94
milliárd forint). Pedig a java majd csak ezután érkezik, hiszen a szeptember 1-jén elindult
Otthon Start Programtól mindenki a hitelpiac további jelentős bővülését várja, így szinte
biztosan kijelenthetjük, hogy a 2025-ös kihelyezés rendkívüli módon felülmúlja majd a
korábbi évek eredményeit.

Némi visszaesés történt a szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében is, ahol a júniusi
10,75 milliárd forinttal szemben júliusban csupán 10,41 milliárd forint került kihelyezésre (-
3,2%). Ugyanakkor év/év alapon továbbra is bővülésről beszélhetünk, elvégre a tavaly júliusi 9,52 milliárd forintot 9,3%-kal múlta felül az idén júliusi eredmény.

Újabb csúcs a személyi hitelek piacán

A személyi hitelek piacán 14,18 milliárd forinttal bővült a kihelyezés idén június-július
viszonylatában, ami 15,3%-os növekedést jelent egyetlen hónap leforgása alatt. Év/év
alapon még ennél is jelentősebb a bővülés mértéke, a 2024 júliusi 80,09 milliárd forintot
33,6%-kal múlta felül az idén júliusi kihelyezés.
A személyi hitelek az egész 2025-ös év eddig eltelt részében jól teljesítettek, január –
júliusban 634,3 milliárd forint volt az új személyi hitelek szerződéses összege, ami 40,5%-os bővülést jelent a tavalyi év azonos időszakában kihelyezett 451,48 milliárd forinthoz képest.

Nőtt a babaváró és a munkáshitel iránti érdeklődés

Júliusban ismét fellendült a babaváró hitel iránti érdeklődés – míg júniusban 18,13 milliárd,
addig egy hónappal később már 20,28 milliárd forint volt az újonnan kötött szerződések
összege (+11,9%). Ugyanakkor év/év alapon továbbra is visszaesésről beszélhetünk,
ugyanis a tavalyi év azonos időszakában még 21,29 milliárd forint volt az újonnan kihelyezett babavárók szerződéses összege (-4,7%).
A nyár második hónapjában a munkáshitel iránti érdeklődés is emelkedett, jóllehet a
kihelyezett 13,49 milliárd forint hitelösszeg meg sem közelítette a februári, 28,57 milliárd
forintos csúcsot. A júniusi, 13,04 milliárd forinthoz képest azonban 3,5% az emelkedés
mértéke.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...