Kezdőlap Pénzvilág Június: 3,1 százalékos volt a drágulás
No menu items!

Június: 3,1 százalékos volt a drágulás

A fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak júniusban az egy évvel korábbinál, májushoz viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok, valamint a dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben, az üzemanyagokért 15,0 százalékkal, a dohányárukért 8,9 százalékkal kellett többet fizetni júniusban, mint egy évvel ezelőtt – mondta az adatok ismertetésekor Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az MTI-nek.
Havi szinten is az üzemanyagok és a dohányáruk drágultak leginkább, az élelmiszerek, a tartós fogyasztási cikkek és a ruházati termékek ára ugyanakkor csökkent júniusban májushoz képest – tette hozzá.

Január-június között a fogyasztói árak átlagosan 2,3 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

A szezonálisan kiigazított maginfláció 2,4 százalékkal nőtt júniusban az előző év azonos hónapjához, és 0,3 százalékkal az előző hónaphoz képest.

Az előző év júniusához viszonyítva az élelmiszerek ára 3,4 százalékkal emelkedett. Ezen belül a vaj, vajkrém 12,2, a száraztészta 11,2 a tojás 10,1, a tejtermékek 9,0, a liszt 5,1, a baromfihús 4,6 százalékkal drágult, a cukor 22,1 százalékkal olcsóbb lett 12 hónap alatt.

A legnagyobb mértékben, átlagosan 6,2 százalékkal az egyéb cikkek ára nőtt, ide tartoznak az üzemanyagok mellett a gyógyszerek, a lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos termékek, valamint a kulturális cikkek.

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 5,9, a szolgáltatásoké 1,6 százalékkal emelkedett.
A háztartási energia 1,4 százalékkal drágult, ezen belül a tűzifa ára 13,2, a palackos gázé 4,6 százalékkal nőtt, az elektromos energia, a vezetékes gáz és a távfűtés ára nem változott.

A ruházkodási cikkekért 0,6 százalékkal többet, a tartós fogyasztási cikkekért 1,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni júniusban, mint egy évvel korábban.

Májushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,4 százalékkal mérséklődött júniusban, főként az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) árának 4,4 százalékos csökkenése miatt. Az idényáras termékek nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt.
Az egyéb cikkek ára 1,3, ezen belül a járműüzemanyagoké 3,2 százalékkal emelkedett.

A szeszes italok, dohányáruk 1,3, a szolgáltatások 0,2 százalékkal drágultak. A háztartási energia ára nem változott. A tartós fogyasztási cikkek ára 0,1, a ruházkodási cikkeké 0,2 százalékkal csökkent májushoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.