Kezdőlap Közlekedés Június elsejétől a késési biztosítás a MÁV-csoport minden járatára vonatkozik
No menu items!

Június elsejétől a késési biztosítás a MÁV-csoport minden járatára vonatkozik

Illusztráció: Bigstock

Június elsejétől a késési biztosítás a MÁV-csoport minden járatára, vonatra és a buszra egyaránt vonatkozik – hangsúlyozta Hegyi Zsolt vezérigazgató csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Kiemelte: a késési biztosítás objektív felelősségen alapul, ezt semmilyen körülmény nem írja felül.

A célállomásra 20 percnél nagyobb késéssel érkezők visszakapják a jegyár felét. Bérlettel utazók a következő bérlet vásárlásakor 10 százalék kedvezmény vehetnek igénybe, ha az érvényességi idő alatt legalább ötször késett a járatuk – ismertette Hegyi Zsolt.

Elmondta: online jegyvásárlás esetén az utasnak nincs teendője, a rendszer tudja, hogy az adott vonat késett 20 percet, erről üzenetet küld, és automatikusan utalja a visszajáró összeget. Papíralapú jegynél 48 órán belül bármelyik pénztárban lehet kérni a visszatérítést. A pénztáros a jegy kódját beolvassa, a rendszer megmutatja, hogy jár-e a visszatérítés, ha igen, ki is fizetik azt, vita esetén az ügyfélszolgálathoz kell fordulni.

A vezérigazgató szólt arról is, hogy megújítják a MÁV mozdonyállományát. A következő év végéig 100 bérelt mozdony érkezik a flottába, jelentős részük 6-8 éves korszerű jármű, illetve 15 dízel mozdony is lesz közöttük. A beérkező mozdonyok elsősorban az Intercity vonatokon állnak forgalomba, a tervek szerint nyáron már minden Intercity vonatot korszerű mozdonnyal közlekedik.

A korszerűbb járművekkel sokkal jobban lehet tartani a menetrendet – jegyezte meg.

Hegyi Zsolt beszámolt arról, hogy az utasok a nyári időszakban előre tudhatják majd, hogy mely járat klímás. Nyáron azt is biztosítani fogják, hogy a településekre, ahová alapesetben nem klimatizált járatok járnak, naponta legalább egy járat klimatizált legyen.

Kitért arra is, hogy a nyár a nagy karbantartások időszaka is, illetve egész évben végzik a mosdófelújításokat, az év végére 1200 mosdó megújul a vasúti és az autóbuszállomásokon.

Az intézkedésektől azt várják, hogy a közösségi közlekedést használók száma növekedjen, a menetrendszerűség javuljon, versenyképes legyen a közösségi közlekedés – mondta Hegyi Zsolt.

Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a vezérigazgató elmondta, a nyári zsúfoltság idejére a közlekedés lebonyolítására többletjárművekkel, hosszabb vonatokkal, mentesítő járatokkal is készülnek. Felújítottak 100 korábban leállított vasúti kocsit is, ezek fele IC-jármű.

Javítják az utastájékoztatást; példaként említette, hogy a haváriaközpontból már több vonat fedélzetén el tudják mondani az utasinformációt, képernyőre tudnak írni, a jegyvizsgálókat telefonon érik el, hogy ők is tudják az utasokat tájékoztatni. Olyan helyen, ahol sokan várakoznak, személyesen is tájékoztatást adnak a rendkívüli helyzetről – mondta Hegyi Zsolt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.

Nagy a baj az orosz Lukoilnál: vis maior Irakban, Bulgária az állami átvételre készül

Az iraki állami olajcég, a SOMO a szankciók nyomán felfüggesztette a Lukoil felé irányuló készpénzes és nyersolaj-kifizetéseket, valamint törölte a cég részesedéséből származó több szállítmányt is.

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
Hirdetés

Hírek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...