Kezdőlap Pénzvilág Kamatot emelt az EKB
No menu items!

Kamatot emelt az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa egyaránt 25 bázisponttal megemelte a három irányadó eurókamatot csütörtöki ülésén.

A döntésnek megfelelően az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 4,50 százalékra, az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 4,75 százalékra és a betéti rendelkezésre állás kamatlába 4,00 százalékra emelkedik 2023. szeptember 20.-i hatállyal.

Az EKB döntése megfelelt a többségi piaci várakozásoknak. Előző, júliusi kamatdöntő ülésén az EKB ugyancsak 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamatot, összhangban a piaci várakozásokkal.

A bejelentés indoklásában az EKB hangsúlyozta, hogy az infláció folyamatosan csökken, de továbbra is arra lehet számítani, hogy túl sokáig marad túl magas. A kormányzótanács eltökélt szándéka, hogy biztosítsa az infláció időben való visszatérését a középtávú 2 százalékos céljához – áll a közleményben.

Aktuális értékelése alapján a Kormányzótanács figyelembe veszi, hogy az EKB irányadó kamatlábai olyan szinteket értek el, amelyek – ha megfelelően hosszú ideig fennmaradnak – lényegesen hozzájárulnak ahhoz, hogy az infláció időben visszatérjen a célhoz. Jövőbeli döntései biztosítják, hogy az EKB irányadó kamatai megfelelően restriktív szinten legyenek meghatározva addig, ameddig erre szükség van – olvasható az EKB csütörtöki közleményében.

Az EKB szakértőinek szeptemberi euroövezeti makrogazdasági prognózisában 2023-ban 5,6 százalékos, 2024-ben 3,2 százalékos, 2025-ben pedig 2,1 százalékos átlagos infláció szerepel. 2023-ra és 2024-re tehát felfelé, 2025-re pedig lefelé módosították a prognózist. A 2023-24-es felfelé irányuló korrekció főként a magasabb energiaár-pályának tudható be.

Az alap ároldali nyomás változatlanul magas, bár a legtöbb mutató lazulást jelez. Az EKB szakértői kismértékben lefelé korrigálták az energiát és élelmiszert nem tartalmazó inflációs pályára vonatkozó prognózist: 2023-ban átlagosan 5,1 százalékra, 2024-ben 2,9 százalékra, 2025-ben pedig 2,2 százalékra.

A kormányzótanács előző kamatemeléseinek transzmissziója továbbra is erőteljesen zajlik. A finanszírozási feltételek tovább szigorodtak, és egyre jobban visszafogják a keresletet, ami fontos tényező az infláció célhoz való visszatérítésében.

Az Európai Központi Bank szerint a szigorítás egyre nagyobb kihatással van a belső keresletre, a nemzetközi kereskedelmi környezet gyengül, ezért az EKB szakértői jelentősen csökkentették a gazdasági növekedésre adott prognózisaikat. Az aktuális várakozásuk szerint az euroövezet gazdasága 2023-ban 0,7 százalékos, 2024-ben 1,0 százalékos, 2025-ben pedig 1,5 százalékos ütemben bővül.

Az eszközvásárlási program (APP) egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, mivel az eurorendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

A pandémiás vészhelyzeti vásárlási programot (PEPP) illetően a kormányzótanács szándéka, hogy legalább 2024 végéig újra befekteti a programban vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket. A PEPP-portfólió jövőbeli kifutását mindenesetre úgy kezeli, hogy elkerülje a megfelelő monetáris politikai alapállással való interferenciát. A Kormányzótanács továbbra is rugalmasan kezeli a PEPP-portfólióban esedékessé váló visszaváltások újbóli befektetését, hogy elhárítsa a monetáris politikai transzmissziós mechanizmust a pandémia kapcsán érintő kockázatokat.

Az EKB közleménye szerint ahogy a bankok törlesztik a célzott, hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek során felvett összegeket, a kormányzótanács rendszeresen értékelni fogja, hogy a célzott hitelműveletek és a folyamatban lévő visszafizetésük miként járul hozzá monetáris politikájához.

A kormányzótanács megbízatásának keretén belül készen áll valamennyi eszközének a kiigazítására annak érdekében, hogy az infláció középtávon visszatérjen a 2 százalékos céljához, és hogy megőrizze a monetáris politikai transzmisszió zökkenőmentes működését. Emellett a transzmisszióvédelmi eszköz is rendelkezésre áll az olyan indokolatlan, rendezetlen piaci dinamikák elhárításához, amelyek komolyan fenyegetik a monetáris politikának az euroövezeti országokba való transzmisszióját, lehetővé téve így a Kormányzótanácsnak az árstabilitási megbízatása sikeresebb teljesítését – fogalmazott az EKB közleménye.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás