Kezdőlap Cégvilág Kedvezőbbé váltak a kis- és középvállalkozások adózási formái
No menu items!

Kedvezőbbé váltak a kis- és középvállalkozások adózási formái

Az alacsony társasági adó mellett a kormány több speciális adózási formát is kínál a vállalkozásoknak, amelyek idén még kedvezőbbé válnak – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Elmondta, a minisztérium tavaly év végén elindította a kiva-kampányt, amelynek az volt a célja, hogy a cégvezetők – akik jelentős összeget tudnak spórolni ezzel az adózási móddal – éljenek a lehetőséggel. Úgy vélte, a kampány sikeres volt, szilveszterig majd 11 ezer vállalkozás jelezte belépési szándékát a kivába.

Az államtitkár szerint a kata népszerűsége érthető, hiszen főszabály szerint az adózóknak havonta mindössze ötvenezer forintot kell befizetniük az államkasszába, az összeg lerovásával megszabadulnak a társasági és a személyi jövedelemadótól, valamint a járulékoktól és a szociális hozzájárulási adótól is. A szabályrendszer rendkívül egyszerű, minimális ráfordítással letudható az adminisztrálás.

Az adónem népszerűségéről Izer Norbert elmondta, hamarosan megduplázódhat a katások száma: míg 2016 év végén 175 ezren voltak, addig január 3-án már 311 ezer katás vállalkozás szerepelt az adóhivatal nyilvántartásában.

Közölte, az idei év legnagyobb nyertesei a kisvállalkozók lehetnek, négymillió forinttal nőtt ugyanis az áfamentesség bevételi határa. Az összeg megegyezik a kata bevételi határával, hiszen a kedvezményes adózás ott is évi tizenkétmillió forintig alkalmazható. Az adózók mintegy 10 milliárd forintot spórolnak az idén, és sokkal egyszerűbbé válik az adózásuk is.

Aláhúzta, nem kell áfát felszámítaniuk, fizetniük, és áfabevallást sem kell benyújtaniuk. Úgy vélte, nem véletlen, hogy az alanyi mentesek tábora a legnagyobb, a legfrissebb, január 3-ai statisztika szerint több mint 657 ezer adózó él az áfamentesség lehetőségével.

Az államtitkár szerint az adatok egyértelműen igazolják, hogy a gazdasági szereplők méltányolták a kormányzati törekvéseket, de rávilágítanak arra is, hogy a kisebb vállalkozások hajlandóak befizetni az egyszerű és alacsony adót – jelentette az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.