Kezdőlap Autó Képtelenségnek tűnik, de realitás: melegebb éghajlatra költözik a Genfi Autószalon
No menu items!

Képtelenségnek tűnik, de realitás: melegebb éghajlatra költözik a Genfi Autószalon

A Genfi Nemzetközi Autószalont legutóbb 2019-ben rendezték meg. Kép forrása: Wikipedia

A genfi autókiállítás jövőre elhagyja Svájcot, és helyette a katari Dohában kerül megrendezésre. Így a hagyományosan hűvös alpesi helyszínt egy melegebb, közel-keleti váltja fel.

A hivatalosan Genfi Nemzetközi Autószalon néven ismert rendezvény szervezői a döntést nem részletezett gazdasági, geopolitikai és világjárványokkal kapcsolatos aggodalmakkal magyarázták.

A kockázatok túlsúlyban voltak a lehetőségekkel szemben” – mondta Maurice Turrettini, a kiállítást szervező alapítvány elnöke a Bloomberg beszámolója szerint.

A kiállítást – amelyet a koronavírus miatt 2019 óta nem rendeztek meg – eredetileg Genfben tartották volna, és egy dohai rendezvénnyel egészítették volna ki. A szervezők azonban csütörtökön, egy berni találkozón úgy döntöttek, hogy a februári genfi részt elvetik, és 2023 novemberében kizárólag Dohában rendezik meg az eseményt.

A genfi kiállítás katari rendezvényét a tervek szerint kétévente tartják majd meg.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.
Hirdetés

Hírek

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.