Kezdőlap Cégvilág Kétszámjegyű béremelés az Auchannál - két lépcsőben
No menu items!

Kétszámjegyű béremelés az Auchannál – két lépcsőben

Megállapodott az idei béremelésről az Auchan és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) – közölte az áruházlánc.

A tájékoztatás szerint a 2020-ban több mint 1,6 milliárd forint befektetést jelentő új javadalmazási rendszer a nem vezetői munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók esetében 17 százalékkal emeli az új belépők kezdő alapbérét.

Az Auchan Magyarország nem vezető beosztású, több mint ötezer munkatársának alapbére idén két lépcsőben, január 1-től és szeptember 1-től emelkedik.

A közleményben példaként említik, hogy egy árufeltöltő munkakörben foglalkoztatott, magasabb szaktudással rendelkező áruházi munkatárs havi bruttó alapbére 280 ezer forintra nő, amit Auchan vásárlási kártya egészít ki bruttó 7600 forint értékben, valamint további pótlékok és juttatások. Ez a bér az új belépők számára egy év után elérhetővé válik, ha munkájuk szakmai színvonala ezt lehetővé teszi.

A nem újonnan belépő munkavállalók esetében az alapbérek emelkedése az új javadalmazási rendszer alapján munkakörönként és munkavállalónként eltérő – közölte az Auchan.

Az alapbér emelése mellett a vállalat továbbra is biztosítja széles körű béren kívüli juttatási rendszerét, amelynek része a többi között a dolgozói vásárlási kedvezmény, a kiemelt kockázati egészségügyi és baleseti biztosítás, valamint a rendszeres szűrővizsgálatok, és a piacon egyedülálló részvényesi program. Az áruházlánc fenntartja az előző évben elindított, a munkavállalók gyermekeinek biztosított nyári tábort, és a hagyománnyá vált közösségi eseményeket.

A változással pék munkakörben 8 órás állásban, pótlékokkal és egyéb juttatásokkal az elérhető legmagasabb jövedelem bruttó 355 ezer forint, az online áruházban dolgozó kiszállító munkatárs havi bruttó bére pedig 466 ezer forint is lehet.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás