Kezdőlap Cégvilág Kézműves gin készül Újpesten - kiskunsági borókabogyóból
No menu items!

Kézműves gin készül Újpesten – kiskunsági borókabogyóból

Az Első Magyar Gin Manufaktúra Zrt. mintegy 75 millió forintos saját beruházásával megkezdte működését Magyarország első olyan szeszfőzdéje, mely kisipari technológiával, kizárólag gin előállítására szakosodott. A főzde fő terméke az Opera Gin Budapest.

Az újpesti manufaktúra tájékoztatása szerint idén 5000 palack értékesítését tervezik, és azzal számolnak, hogy a beruházás két éven belül megtérül.

A látogatóközpontként is üzemelő szeszfőzde nemcsak a magyar privát és vendéglátó-szakmai közönség megbecsülését szeretné kivívni, hanem újfajta hungarikumként célozza meg a külföldi piacokat is. Első állomásként a termék és az alkotói csapat az idén május 3-4. között megrendezett Vienna Gin Festivalon mutatkozik be önálló standdal. A fesztiválon részt vevő 100 kiállító mintegy háromnegyede osztrák.

A világpiacon az Egyesült Királyság gin piaca a legjelentősebb, az Európai Unió gin forgalmából 72 százalékot hasít ki, utána következik Spanyolország 11 százalékos és Hollandia 4 százalékos részesedéssel. A gin piaci reneszánszát jól jellemzi, hogy 10 év alatt a brit forgalom megtízszereződött, és mára elérte a fél milliárd fontot, ennek mintegy felét a kis manufaktúrák adják. Ennek ellenére a világ legnagyobb mennyiségben (évi 200 millió liter forgalommal) értékesített gin márkája a Fülöp-szigeteken előállított Ginebra San Miguel. A toplistán következők már mind angol kötődésű világmárkák: a Gordon’s, a Bombay Sapphire, a Tanqueray és a Beefeater – írta az MTI.

A cég közölte: az Opera Gin Budapest elkészítéséhez a gin alapjaként szolgáló borókabogyó a Kiskunsági Nemzeti Parkban termett. Az Opera Gin Budapest készítője, Dámosy Bálint diplomás főzőmester és társai saját receptúrájuk kialakításánál a klasszikus gin fűszerekre is támaszkodtak, mint az angelika gyökérre, a koriander magra, vagy az írisz gyökérre, az édesgyökérre és a grapefruit héjra. Felhasználtak olyan különlegességeket is, mint a citronella (vagy más néven vietnámi citromfű), vagy az ánizsmag.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rekordot ért el a vállalati felvásárlások értéke Magyarországon tavaly

A vállalati összeolvadások és felvásárlások (M&A) összértéke rekordértékre nőtt tavaly Magyarországon: a 110 tranzakció becsült értéke összesen 9 milliárd dollár volt. Az ügyletek száma az előző évhez képest gyakorlatilag stagnált, azonban kalkulált összértékük majdnem 40 százalékpontos növekedéssel rekordot döntött az EY elemzésében vizsgált 2010 és 2024 közötti időszakot tekintve.

Fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság

Fesztiválok, taxik, szórakozóhelyek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban, cél az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírások betartásának vizsgálata, a vásárlói magatartást tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése.

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.

KSH: A kiskereskedelmi forgalom előző év azonos időszakit meghaladta

Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4 százalékkal mérséklődött, naptárhatástól (és húsvéthatástól) megtisztítva 0,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hirdetés

Hírek

A száj- és körömfájás betegség hatására romlottak az agrárium kilátásai

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére, a kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések miat

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.