Kezdőlap Pénzvilág K&H Bank: az extraprofitadó miatt nagyot csökkent a nyereség
No menu items!

K&H Bank: az extraprofitadó miatt nagyot csökkent a nyereség

A K&H Bank 9,7 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el 2022 első félévében, 74 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 37,4 milliárdnál, a profitot egyszeri tételek, köztük a banki extraprofitadó jelentősen csökkentette – közölte Guy Libot, a csoport vezérigazgatója.

Elmondta, hogy a válság hatásainak enyhítéséhez a K&H Bank és Biztosító 45 milliárd forinttal járultak hozzá. A pénzintézet rendkívüli tételek – extraprofitadó, Sberbank ügyfelek kártalanítása, kamatstop rendelet – nélküli eredménye 36 milliárd forinttal, 46,2 milliárd forintra nőtt volna az első fél évben. A növekedés motorja a hitelezés, a betétek és a tranzakciós volumenek voltak a vezérigazgató szerint.

Az egyszeri tételek között az új extraprofitadóból 26 milliárd forint a bankot, 3 milliárd forint a biztosítótársaságot terhelte, ezen túl a Sberbank Magyarország miatti extra OBA-befizetés 8,9 milliárd forint volt, a változó kamatozású jelzáloghitelek kamatstopja 7,3 milliárd forint költséget jelentett.

A K&H teljes hitelállománya 17 százalékkal 2291 milliárd forintra nőtt, az új (lakossági és vállalati) hitelfolyósítás összege elérte a 325 milliárd forintot az első fél évben, a betétállomány 14 százalékkal 3659 milliárd forintra nőtt éves szinten.

Gombás Attila, pénzügyi vezérigazgató-helyettes közölte: jelentősen nőtt az ügyfelek száma, 800 ezer lakossági ügyfelük van, számuk 40 ezerrel nőtt hat hónap alatt. A vállalati hitelportfólió 20 százalékkal, a lakossági pedig 13 százalékkal bővült.

Az MNB zöld lakáshitel programban 11,9 százalékos piaci részt értek el, az átlagos hitelösszeg 33,4 millió forint. Jelentős érdeklődést tapasztaltak a használt ingatlanokra is igényelhető K&H zöld lakáshitel iránt – ismertette.

A nettó kamatbevétel tájékoztatása szerint 40 százalékkal 71,1 milliárd forintra nőtt, a nettó díjbevétel 15 százalékkal 37,6 milliárd forintra bővült.

A vállalati oldalon az államilag támogatott hitelprogramokban való erőteljes részvételt a kkv-ék erős kereslete táplálja. A Széchenyi Beruházási Hitel MAX augusztusban indult, a K&H Széchenyi Kártya GO hitelek szerződött volumene pedig az első fél év végére elérte a 70 milliárd forintot, 10 százalékos piaci részesedéssel. A lakossági oldalon az új babaváró hitelek kihelyezése 2022 első 6 hónapjában elérte a 30,9 milliárd forintot 13,8 százalékos piaci részesedés mellett (a 2021 első félévében mért 11,5 százalék után). A befektetéseknél a nettó bevétel jelentősen, 17,5 százalékkal 46,3 milliárd forintra nőtt, de a kezelt vagyon a piaci hatások miatt 7 százalékkal 7868 milliárd forintra csökkent. A rövid lejáratú állampapír-alapok és a különböző tematikus részvényalapok voltak a legnépszerűbbek – mondta Gombás Attila.

Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója arról számolt be, hogy a féléves nettó eredmény a szektorra kivetett különadó miatt 0,03 milliárd forint veszteség lett. A nem életbiztosítási díjbevétel elérte a 30,9 milliárd forintot a KGFB-nek és a dinamikusan növekvő casco, lakásbiztosítási és kkv üzletágaknak köszönhetően. Az életbiztosítási terület erős üzleti teljesítményt mutatott a rendszeres díjfizetésű, befektetéshez kötött (unit-linked) üzletág 25 százalékos éves bővülésével, és a rendszeres díjfizetésű kockázati életbiztosítási termékek 10 százalékos éves növekedésével.

Németh Balázs, a csoport innovációs vezetője hangsúlyozta: a K&H-nak 610 ezer digitálisan aktív ügyfele van (10 százalékos növekedés után), az ügyfelek 85 százaléka használja az elektronikus csatornákat, 486 ezren pedig aktív mobilbank-használók. A tranzakciók száma és a digitális kártyás fizetések összege közel négyszeresére nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A mobilfizetési megoldásokon keresztül lebonyolított tranzakciók értéke – a mobiltelefonokat és az okoseszközöket is beleértve – 2022 első félévében elérte a 18 milliárd forintot, ami 201 százalékos növekedés éves szinten. A számlanyitások 60 százaléka digitálisan történik, és a személyi kölcsönigénylések 58 százaléka szintén digitális csatornákon keresztül valósul meg, ez 6,3 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest – tette hozzá.

A K&H Bank az ország egyik vezető és országosan 3700 munkatársat foglalkoztató pénzintézete országszerte 197 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten mintegy 1,5 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2900 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás