Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Kína megtorolja, ha valahol korlátozzák a kínaiak beutazását
No menu items!

Kína megtorolja, ha valahol korlátozzák a kínaiak beutazását

Miután a világ számos országa járványügyi korlátozásokat vezetett be a Kínából érkezőkre, a kínai vezetésben eluralkodott a nézet, amely szerint az intézkedések politikai indíttatásúak, és az ázsiai ország kormánya már figyelmeztetett is, hogy megtorlásra készül.

Az Egyesült Államok, India és az Egyesült Királyság is azon országok közé tartozik, amelyek kötelező vizsgálatot vezettek be a Kínából érkezőkre, a hét közepén pedig az Európai Unió is azt javasolta tagállamai számára, hogy a Kínából érkezőket csak negatív Covid-teszttel a birtokukban engedjék át a határaikon.

Kínában a közelmúltban megugrott a covidos megbetegedések száma, miután enyhítettek a szigorú ellenőrzéseken. Ráadásul a BBC News beszámolója szerint félő, hogy a kínai hatóságok nem a megbetegedettek és a halottak valós számát jelentik be hivatalos adatként.

Kína legutóbbi, december 24-i bejelentése kevesebb mint 5000 napi esetről számolt be. Egyes elemzők szerint azonban a napi esetszám már meghaladja a kétmilliót, és ebben a hónapban akár négymillió fölé is emelkedhet.

Az adatok hiánya – és Kína bejelentése, miszerint január 8-tól enyhíti a beutazási korlátozásokat – miatt több mint egy tucatnyi ország jelentette be, hogy Covid-teszteket végeztet a Kínából érkezőkön.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sürgette Kínát, hogy osszon meg több valós idejű információt, amire válaszul a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden azt mondta, hogy Peking hajlandó “javítani a kommunikációt a világgal“.

Mao Ning szóvivőnő azonban azt mondta, hogy a kormány "határozottan ellenzi a járványmegelőzési és -ellenőrzési intézkedések politikai célú manipulálására irányuló kísérleteket, és megfelelő intézkedéseket fog tenni a kölcsönösség elve alapján".

Az Európai Unió betegségmegelőzési ügynöksége és Ausztrália főorvosa egyaránt azzal érvelt, hogy a védőoltás csökkenti a Covid által jelentett veszélyt. Ennek ellenére tucatnyi ország – köztük néhány uniós tagállam – vizsgálatokat írtak elő a kínaiakra vonatkozóan.

Úgy gondolom, hogy a francia emberek védelmében teljesítjük kötelességünket azzal, hogy teszteket kérünk. Tesszük ezt az Egészségügyi Világszervezet szabályainak tiszteletben tartása mellett” – mondta kedden Elisabeth Borne francia miniszterelnök.

Szerdán az uniós tagországok egészségügyi minisztereit tömörítő testület a koronavírus-járvány újabb hullámát megelőző szabályok összehangolását javasolta, és arra bátorított, hogy a tagállamok rendeljék el a Kínából érkezők tesztelését. Franciaország, Olaszország és Spanyolország már bevezette saját intézkedéseit.

Az Egyesült Államok is megvédte tesztelési követelményeit, mondván, hogy megközelítése “kizárólag a tudományon alapul“.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás