Hirdetés
Kezdőlap Hírek Kínai egykék - Sajátos nőimport Pakisztánból
No menu items!

Kínai egykék – Sajátos nőimport Pakisztánból

A kínai  “egyke-politika”  hatásaként pakisztáni lányokat kényszerítenek házasságra, szexrabszolgaságra erre szakosodott bűnszervezetek. A pakisztáni hatóságok letartóztattak nyolc kínai és négy pakisztáni állampolgárt. Ismert: Vietnamból, Laoszból már korábban jelentettek ilyen tömeges “nőimportot”. 

Embercsempészet a vád ellenük. A hatóságok a kelet-pakisztáni Pandzsáb tartományban szembesültek a bűncselekményekkel – közölte a pakisztáni GEO TV televíziós társaság, hozzátéve, hogy az ügyben lánykereskedelem miatt indítottak nyomozást.

A hatóságok és emberi jogi aktivisták információi szerint a gyanúsítottak szegénységben élő, keresztény pakisztáni családok lányait házassági ígéretekkel kecsegtetve Kínába vitték, ahol azonban gyakorlatilag szexrabszolgaként tartották őket.

Panzsáb emberi jogi és kisebbségügyi minisztere, Aszlám Augusztin az ügyet nyíltan emberkereskedelemnek minősítette, hozzátéve, hogy néhány kiszabadított áldozatot maga is felkeresett, s megerősítette, hogy nagyon szegény lányokról van szó.

A Human Rights Watch (HRW) nevű nemzetközi jogvédő szervezet áprilisi közleményében felszólította Kínát és Pakisztánt, hogy lépjenek fel a pakisztáni nők kínai szexuális rabszolgasága és kényszerházassága ellen.

Az AP hírügynökség több áldozattal készített interjút, akiknek nagy része a muszlim többségű Pakisztán keresztény közösségeiből kerül ki. Ezzel kapcsolatban Augusztin azt mondta, az embercsempészek olykor a helyi papot is lefizetik, hogy támogassa a házasságot a kínaiakkal.

Szalím Ikbál keresztény aktivista szerint a pakisztáni keresztény nők és a kínai férfiak közti házasságok száma tavaly októberben jelentősen nőtt, azóta pedig ez a szám becslései szerint 750 és 1000 között van.

Pakisztánban mintegy 200 millió muszlim él, a körülbelül 2,5 milliós keresztény kisebbsége pedig az ázsiai ország legszegényebb lakosai között van. Az itt élők patriarchális családmodellt követnek, ahol többnyire a szülők döntik el a lányok házasságát, és nem ritkán ahhoz adják őket, akik a legtöbbet ígérnek értük.

Sok esetben az ugyancsak szegénységben élő pakisztáni férfiak helyett a módosabb kínaiakat választják, akiknek a szándékairól a bandával összejátszó papok is megnyugtatják a szülőket. Előfordul, hogy a kérő kereszténynek mondja magát, az ezt igazoló keresztlevél helyett azonban inkább tekintélyes pénzösszeget ad a családnak vagy az érte kezességet vállaló papnak.

Kínában az évtizedeken át tartó egyke-politika következtében rengeteg lánygyerek születését akadályozták meg, így az országban sokkal több a férfi, mint a nő.

Az erre szakosodott bűnbandák szegényebb környékbeli országokból, Észak-Koreából, Vietnamból, Laoszból és újabban Pakisztánból igyekeznek erőszakkal és hamis ígéretekkel nőket találni az értük fizetni is hajlandó kínai férfiaknak. A hamis ígéretekkel kivitt vagy éppen elrabolt nők közül csak kevesen jutnak vissza családjukhoz.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.