Kezdőlap Cégvilág Kivonul az Uber és a Cabify Barcelonából
No menu items!

Kivonul az Uber és a Cabify Barcelonából

Az Uber és a Cabify is felfüggeszti alternatív közösségi személyszállítási szolgáltatását Barcelonában az új helyi szabályozás miatt. Katalónia kormánya 15 perces, a barcelonai városvezetés pedig egy órás előrendelési kötelezettséget határozott meg, miután a katalán főváros napokig a taxisok sztrájkjától volt hangos.

Elsőként az Uber tájékoztatta döntéséről regisztrált felhasználóit. Mint írta, pénteken lép hatályba az új rendelkezés, amely “korlátozza működését”, így ez az utolsó napja a katalán fővárosban, miután a helyi kormány által elfogadott – Európában sehol máshol nem létező – előrendelési kötelezettség összeegyeztethetetlen az azonnali szolgáltatás iránti igénnyel.

A cég hangsúlyozta: egyetért azzal, hogy az ágazatot szabályozni kell, azonban annak mindenki számára igazságosnak kell lennie. Ezért nem mond le arról, hogy a jövőben visszatérjen a városba, ha a katalán kormány új tárgyalások mellett dönt, amelyekre továbbra is nyitott.

A társaság közleményében felidézte, hogy mintegy egy éve tért vissza Barcelonába UberX nevű szolgáltatásával, amelyet azóta több mint félmillióan használnak, és amely több ezer sofőr megélhetését biztosította.

Az egymillió regisztrált felhasználóval rendelkező, két éve működő Cabify sajnálatát fejezte ki amiért a katalán kormány illetékes tanácsosa, Damiá Calvet “meghajolt a taxis szektor nyomása és követelései előtt, súlyosan károsítva ezzel az állampolgárok érdekeit”.

Véleménye szerint az új szabályozás egyetlen célja “közvetlen kitoloncolásuk” Barcelonából és Katalóniából. “Mesterséges intézkedésekkel” teljesen tönkretesznek egy olyan piacot, amely több mint háromezer munkahelyet teremtett Katalóniában – olvasható a közleményben.

A katalán kormány azután szigorított az eddigi előírásokon, hogy Barcelonában hat napon át sztrájkoltak azért a helyi taxisok január közepén.

A héten elfogadott szabályozásban a kabinet általánosan legkevesebb 15 perces előrendelési kötelezettséget határozott meg az alternatív közösségi személyszállítási szolgáltatások igénybe vételéhez Katalóniában. Barcelona városa azonban ezt egy órára emelte.

A Cabify felhívta a figyelmet arra, hogy szolgáltatásukat több mint 98 százalékban 15 perc alatti rendelésekkel veszik igénybe az ügyfelek.  /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás