Kezdőlap Világgazdaság Koronavírus. Csődhullám jöhet a légitársaságoknál
No menu items!

Koronavírus. Csődhullám jöhet a légitársaságoknál

A kormányok kényszerintézkedései miatt egyre több légitársaság függeszti fel üzemelését, a még repülő cégek pedig jelentős kapacitás-csökkentést hajtottak végre. Az érdekükben felszólaló Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csődhullám lehetőségére figyelmeztet.

Az Eurocontrol európai forgalomszervező adatai szerint múlt pénteken átlagosan 17 százalékkal közlekedett kevesebb repülőgép az európai légtérben, de országonként nagyok az eltérések. A legsúlyosabban Olaszország és Németország érintett, előbbi légterében 77, utóbbiéban mintegy 30 százalékkal volt kisebb a forgalom, mint egy évvel korábban. Portugáliában 7 százalékos csökkenést mértek.

A légitársaságok közül az Alitalia csökkentette a legnagyobb mértékben kapacitását, a járatok 70 százalékát mondták le, a Lufthansa-csoport az előre meghirdetett járatok 40 százalékát nem indította el, a Ryanair 28 százalékkal kevesebb kapacitást kínált fel.

Egyre több ország tiltja meg a belépést valamilyen formában a külföldiek számára, Olaszország után Spanyolország, Lengyelország, Lettország, Csehország, Dánia, Norvégia, valamint Katar és az Egyesült Államok is korlátozást vezetett be. Emiatt egyre több légitársaság állítja le üzemelését hosszabb-rövidebb időszakra.

Eddig a LOT Polish Airlines, a SAS Scandinavian Airlines, az Air Baltic, a Lauda és a CSA Czech Airlines állította le szinte minden kereskedelmi járatát,

csupán néhány összeköttetés maradt meg, amelyekkel az adott ország állampolgárai hazatérhetnek.

Üres repülőgépet fertőtlenítenek Thaiföldön. Fotó: Patipat Janthong/Barcroft Media

Az Egyesült Államok csütörtökre virradóra először a schengeni övezet, vasárnapra már az Egyesült Királyság és Írország területéről is megtiltotta a külföldiek beutazását egy hónapra, emiatt a legtöbb európai és amerikai légitársaság is jelentős kapacitás-csökkentést hajtott végre, a nyugati parti városokba alig lesz európai, közvetlen járat, de teljesen nem szűnt meg a transzatlanti forgalom.

A Lufthansa tájékoztatása szerint márciusban és áprilisban a járatok felét, mintegy 40 ezer járatot törölt előzetesen, de további intézkedésekre lehet számítani. A német légi társaság állami segítséget kért azon országoktól (Németország, Ausztria, Svájc, Belgium), ahol bázist üzemeltet. Az Air France dolgozói 80 százalékát részmunkaidőben foglalkoztatja tovább, a KLM 2000 munkavállalót küldött el.

Alex Cruz, a British Airways vezérigazgatója azt mondta, a cég megmentése érdekében soha nem látott mértékű repülőgép-kivonást és elbocsátást kell végrehajtani.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előzetesen azzal számolt, hogy a légiközlekedést mintegy 113 milliárd dollár kár érheti. Alexandre de Juniac elnök-vezérigazgató azonban pénteken a Reutersnek nyilatkozva már azt mondta, ennél nagyobb mértékű lehet a kár, és a kormányok segítségét kérte,

ellenkező esetben csődhullám söpör végig a légiközlekedési iparágban.

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) azt közölte, hogy az elmaradó utasok, illetve törölt járatok miatt egyetlen negyedév alatt 4,5 milliárd euróval csökkenhet a repülőterek bevétele a tervezetthez képest.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A politikai hatalom új szimbóluma: a „Sanae Tote” táska, amely meghódította Japánt

Sanae Takaichi japán miniszterelnökFotó: macaonews.org A politikai vezetők megjelenése ritkán vált...

Az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatóságához fordult a Mol és a Slovnaft

A két vállalat úgy véli: a Janaffal fennálló üzleti kapcsolatot vissza tudják terelni a professzionális együttműködés, az átláthatóság és a tisztességes piaci feltételek útjára.

Erősödő Diaszpóra Program – Nacsa Lőrinc: Segítjük a magyar közösségeket itthon és nagyvilágban

A mai napon ezért ismét meghirdettük ezt a felhívást, az Erősödő Diaszpóra Program kiírását, melyre november 20-tól december 11-ig lehet pályázni.

Több mint 50 éves Ikarusokkal utazhatunk a téli hétvégéken Budapesten

urálásával és bemutatásával kíván tisztelegni az Ikarus-örökség előtt. A Múzeum Ikarus 311-es autóbusza 1971-es, míg az Ikarus 66-os autóbusza 1973-as gyártású. Mindkét járművet korábban méhészbuszként használták, ma pedig teljeskörűen restaurált, korhű állapotban láthatók.
Hirdetés

Hírek

Mesterséges intelligencia-bumm vagy fordulópont? Az Nvidia vezér új korszakot hirdet

Jensen Huang az Nvidia vezérigazgatója Forrás: youtube Az Nvidia továbbra...

Az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatóságához fordult a Mol és a Slovnaft

A két vállalat úgy véli: a Janaffal fennálló üzleti kapcsolatot vissza tudják terelni a professzionális együttműködés, az átláthatóság és a tisztességes piaci feltételek útjára.

Erősödő Diaszpóra Program – Nacsa Lőrinc: Segítjük a magyar közösségeket itthon és nagyvilágban

A mai napon ezért ismét meghirdettük ezt a felhívást, az Erősödő Diaszpóra Program kiírását, melyre november 20-tól december 11-ig lehet pályázni.

Több mint 50 éves Ikarusokkal utazhatunk a téli hétvégéken Budapesten

urálásával és bemutatásával kíván tisztelegni az Ikarus-örökség előtt. A Múzeum Ikarus 311-es autóbusza 1971-es, míg az Ikarus 66-os autóbusza 1973-as gyártású. Mindkét járművet korábban méhészbuszként használták, ma pedig teljeskörűen restaurált, korhű állapotban láthatók.

Már érkeznek a kínai agyagkatonák a Szépművészeti Múzeum kiállítására

Az életnagyságú, egyedi arcvonásokkal megformált, szabályos hadrendben eltemetett katonák ezrei máig a kínai régészet legismertebb leletei.

Karácsonyi vásárok a bécsi adventi gazdaság mozgatórugói

A legnépszerűbb bécsi karácsonyi vásárok közül az első helyen a Rathausplatzon található Christkindlmarkt áll, majd a Schönbrunn-kastély, a Spittelberg, az Alte AKH karácsonyi faluja és a Karlsplatzon található „Art Advent” következik

Ingatlanfejlesztők: 2025 a lakáspiaci fordulat éve lett Magyarországon

A lakófejlesztők számára komoly könnyítést jelenthet a kiemelt beruházási státusz, amit a 250 lakásosnál nagyobb és legalább 70 százalékban az Otthon Start Programba illeszthető projektek kapnak meg.

NAV: nyugdíj melletti munka esetén nincs se tb, se szocho

Ugyanakkor nem csak a nyugdíjas munkavállalóra (megbízottra) vonatkoznak a könnyítések: a munkáltató sem fizet szochót a nyugdíjas munkaviszonyból, megbízási jogviszonyából származó jövedelme után.
Hirdetés

Gazdaság

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.