Kezdőlap Hírek Koronavírus - Egy amerikai gyógyszergyár októberre ígéri a vakcinát
No menu items!

Koronavírus – Egy amerikai gyógyszergyár októberre ígéri a vakcinát

Októberre ígért vakcinát a koronavírus okozta Covid-19 betegség ellen a Pfizer amerikai gyógyszergyár vezérigazgatója, Albert Bourla egy hétfői televíziós interjúban.

A CNBC-nek adott interjújában Bourla elmondta: az oltóanyaggal folytatott kísérletek sikeresek, s ezeket most a sérülékenynek mondott – tehát idősekből vagy krónikus betegséggel küszködőkből álló – csoportokra is kiterjesztik.

Albert Bourla: a vakcina október végére várható.

A szakember szerint a vakcina október végére várható. Hangsúlyozta, hogy hatékony és biztonságos lesz.

A Pfizer a német BioNTech gyógyszergyártóval együtt dolgozik a vakcinán. A cég már szombaton bejelentette, hogy kiterjeszti a klinikai kísérleteket, s az eddigi 30 ezer ember helyett 44 ezer emberen végez majd kísérleteket.

Közben – szintén hétfőn – az indianapolisi székhelyű Ely Lilly azt jelentette be, hogy a reumatoid artritisz nevű immunbetegségre alkalmazott egyik gyógyszere alkalmas a Covid-19-cel kezelt betegek lábadozási idejének rövidítésére. Közleményében a gyógyszergyár tudatta: több mint ezer betegen végzett kísérleteik szerint az általuk forgalmazott gyógyszerrel kezelt betegek lábadozási ideje egy nappal rövidebb, mint azoké, akiket remdesivírrel kezelnek.

Ely Lilly & Co.Kép: Konrad Fiedler/Bloomberg

Az Ely Lilly bejelentette: az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelethez (FDA) fordul a szóban forgó készítmény Covid-19-re történő engedélyezése végett.

Az Egyesült Államokban jelenleg három gyógyszergyár folytat szakemberek által érdemlegesnek minősített vakcinakísérleteket, s Donald Trump elnök kormányzata több milliárd dollárt fektetett a kutatásokba.

A The New York Times című lap hétfői számában ismertetett egyik felmérés szerint azonban az amerikai közvélemény egyre növekvőbb mértékben szkeptikus a várható vakcinák megbízhatóságával kapcsolatban.

A Kaiser Family Foundation – amely a Kaiser Permanente egészségbiztosító egészségpolitikai elemzésekkel foglalkozó intézménye – múlt héten készített elemzése szerint az amerikaiak csaknem kétharmada – 62 százaléka – aggódik amiatt, hogy az FDA túl gyorsan engedélyez vakcinát, anélkül, hogy az bizonyítottan hatékony és biztonságos lenne.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szenvedélyes spanyol autójubileum

Fotó:Cupraofficial.com 1950 május 9-én Spanyolország mozgásba lendült – megszületett a...

Közös felelősségünk a madarak és a fák megóvása

Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a Madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én. Ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra.

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)
Hirdetés

Hírek

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.