Kezdőlap Hírek Koronavírus - Oroszország 200 millió dózis vakcinát tervez gyártatni az év végéig
No menu items!

Koronavírus – Oroszország 200 millió dózis vakcinát tervez gyártatni az év végéig

Oroszország 200 millió dózis vakcinát tervez gyártatni az év végéig – jelentette be Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezetője a Newsweek amerikai magazinnak.

A vakcinagyártást egy több országra kiterjedő partnerség keretében, 2020 végéig 200 millió dózis kibocsátásáig tudjuk kiterjeszteni” – idézte a TASZSZ orosz hírügynökség Dmitrijev nyilatkozatát.

Mint mondta, a vakcinát az orosz egészségügyi minisztérium Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézete (NICEM) fejlesztette ki. Hasonló két szert dolgozott ki az oxfordi egyetem, az Astra Zeneca és a kínai CanSino Biologics.

Dmitrijev prognózisokra hivatkozva azt mondta, hogy az adenovírus-vektoron alapuló vakcina gyártása 2021-ben eléri majd a 3 milliárd dózist.

A moszkvai Ivan Szecsenov Orvostudományi Egyetem nevében Vagyim Taraszov, a moszkvai felsőoktatási szakintézmény Transzlációs Medicina és Biotechnológiai Intézetének igazgatója jelentette be, hogy sikerrel zárult a Covid-19 vakcina önkénteseken történő, június 18-án elkezdett klinikai tesztelése.

Alekszandr Gincburg, a Gamaleja Intézet vezérigazgatója a TASZSZ-nak nyilatkozva azt mondta, hogy az intézmény a Mihail Murasko egészségügyi miniszterrel egyeztetett menetrend alapján augusztus 2-4. környékén tervezi bejegyeztetésre felterjeszteni a vakcináját a járványügyi védekezésben illetékes orosz fogyasztóvédelmi felügyelethez (Roszpotrebnadzor). A hatóságnak augusztus 12-ig kell elbírálnia az anyagot.

A kialakult immunitás megfigyelésével folytatódik a teszt.

Gincburg szerint a vakcina augusztus közepén kerülhet “polgári forgalmazásba“. Az akadémikus közölte, hogy a tesztelés második szakasza, amelynek célja, hogy egy második oltás révén két évig, vagy akár annál hosszabb ideig tartó immunitás alakuljon ki, már elkezdődött, és július végére – augusztus elejére fejeződik majd be.

Beszámolója szerint a klinikai kísérletekben részt vevő önkénteseknél immunitás alakult ki. Mint mondta, az alanyokat nemcsak antitestek, hanem vírussemlegesítő antitestek jelenlétére is tesztelik, és a későbbiekben a T-sejtes immuntás kialakulását is vizsgálni fogják náluk.

Murasko egészségügyi tárcavezető csütörtökön a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az Oroszországban kifejlesztés alatt álló 17 vakcina közül 3-4 juthat el a gyártásig.

Dmitrijev a Newsweeknek nyilatkozva azt is elmondta, hogy külföldön 13 millió, orosz és japán tudósok által a koronavírus kimutatására kidolgozott EMG-tesztet vásároltak meg. Beszámolója szerint a gyors és hatékony eszköz segítségével sikerült megakadályozni a fertőzés robbanásszerű elterjedését több orosz nagyvállalatnál, de hivatalokban és labdarúgó-stadionokban is.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás